Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Fazekas: a versenyképes mezőgazdasághoz magas szintű szakképzés szükséges

2017.05.09. 8:17:00


A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdaságához magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekelt és szereplő munkáját - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután az agrárgazdaság fejlesztése érdekében partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével.

    Fazekas Sándor különösen fontosnak nevezte, hogy keretmegállapodás erősíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a NAK között a munkát, ezáltal hatékonyabbá és gyakorlatorientáltabbá válhat a szakképzés.
    Hozzátette: azt szeretnék, hogy az agrár-szakképző intézményekben minél több gyerek tanuljon, és erősödjön a felnőttképzés is.
    Fazekas Sándor az MTI kérdésére közölte: tavaly mintegy 26,7 milliárd forintba került a tárcának az általa működtetett agrár-szakképző intézmények finanszírozása. Ebből mintegy 18,9 milliárd forintot az állami támogatás, 7,8 milliárd forintot a pályázati és működési bevételek tettek ki.
    Aláhúzta: a versenyképes agrár-szakképzés érdekében hozta létre a minisztérium az elmúlt években az egységes agrár-szakképzési hálózatot, amelyben 63 iskolai feladatokat ellátó intézmény működik. A koncepció helyességét igazolja, hogy a 2016/17-es beiskolázási adatok emelkedést mutattak - mondta.
    Az idei tanévben 8195-en iratkoztak be az intézményekbe, 2,7 százalékkal többen az előző évinél. A most következő tanévben is hasonló az érdeklődés a gyerekek részéről - jegyezte meg Fazekas Sándor.
    Emlékeztetett: a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció összefoglalja az agrár- és élelmiszeripar területén a fejlődés lehetőségeit, és megszabja az átalakítás irányait. Legfontosabb célkitűzése az agrár-szakképzés rendszerének megújítása az agrár- és élelmiszergazdaság sajátosságainak figyelembevételével, a duális képzés megerősítésével.
    Elmondta, hogy sikeresen lezajlott az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) agrár- szakképesítéseinek 2015 tavasza óta tartó felülvizsgálata a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével. Ennek eredményeként 15 szakképesítéssel bővült a mezőgazdasági képzések száma; az oktatásuk már a 2016/17-es tanévtől elkezdődött.
    Az egyik legjelentősebb új szakképesítésnek nevezte a kistermelői élelmiszer-előállító, falusi vendéglátóit. A képzés illeszkedik a "termőföldtől az asztalig" elvhez. A végzettség kisüzemi élelmiszer-előállítására, értékesítésre, vagyis önellátó gazdálkodásra és vendéglátásra jogosítja fel a munkavállalókat - tette hozzá.
    Győrffy Balázs arról beszélt, hogy a kormánnyal kötött stratégiai megállapodás és a jogszabályok jelentős szerepet és felelősséget delegáltak az agrárkamara számára a középfokú szak- és felnőttképzésben.
    Éves szinten 4 ezer gazdálkodó szervezetnél 6500 tanulószerződés és 1000 együttműködési megállapodás gondozását látja el a NAK, illetve 4 ezer tanuló szintvizsgáztatását szervezi meg. Tavaly több mint 1500 vizsgára delegált az agrárkamara tagokat és elnököt. Itt mintegy 23 ezer tanuló adott számot tudásáról. Az idén a tanulmányi versenyeken - az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen - 18 szakmában mintegy 500 fiatal vett részt.



Forrás: mti





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket