Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Szeptember végéig tart a mezőgazdaság országos munkavédelmi ellenőrzése

2018.06.12. 7:10:00


Szeptember végégig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos célvizsgálata, mindezt az indokolja, hogy a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.

A mezőgazdaság területén 2017-ben több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű volt. Jellemzően a halálos munkabalesetek negyede-ötöde ebben az ágazatban történik, ezek nagy részét traktorokkal és más gépekkel történő gázolás, ütközés okozza - tették hozzá. 

A vizsgálat a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti. Az ellenőrzéseknél a munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények megvalósulását nézik, többek között a munkahelyek kialakítását, az előírt ivóvíz, illetve védőfelszerelések biztosítását. Ezen felül nagy hangsúlyt helyeznek a veszélyes anyagok, zajjal illetve rezgéssel járó munkavégzés, hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás ellenőrzésére is.

A közlemény szerint az országos vizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz, amelyhez az Agrárkamara külön programsorozattal is csatlakozott.

Minden baleset nem kerülhető el, de a szabályok betartásával és odafigyeléssel, munkaszervezéssel, megfelelő előkészítéssel sokat lehet tenni a balesetek kockázatának csökkentéséért - olvasható a NAK közleményében.



Forrás: mti





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket