Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Elkezdődött a 32. Bábolnai Gazdanapok

2019.09.06. 8:29:00


A magyar mezőgazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van – mondta az agrárminiszter a 32. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján. Nagy István hozzátette, az agrárvállalkozások akkor lehetnek versenyképesek, ha gyakorlatukba átültetik a legkorszerűbb módszereket, ezért a jövő a precíziós gazdálkodásé.

A miniszter kiemelte: az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában. Az adatok gyűjtésével, elemzésével és közreadásával, valamint a technológiai folyamatok automatizálásával növelhető a termelés és teljesíthetők a környezetvédelem feltételei.

A minisztérium a nemzedékváltásra is kiemelt figyelmet fordít, mivel a gazdatársadalomban az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a 35 évnél fiatalabbak aránya mindössze 6,1 százalék – mondta a tárca vezetője. Nagy István elmondta, a nemzedékváltó mezőgazdasági termelőket segítő Fiatal gazda programban több mint 40 milliárd forintos támogatásról született döntés 1040 gazdálkodó beruházásaihoz kapcsolódva.

A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása című pályázaton 1300 kérelmező több mint 15 milliárd forintot kapott. A miniszter kiemelte, az agrár-felsőoktatásban részt vevők száma 2018-ban közel 10 ezer fő volt, ez európai viszonylatban is jelentősnek mondható. Gyakorlatba átültetett tudásuk által a magyar agrárium a jövőben az európai mezőgazdaság élvonalához tartozhat.

A megnyitó után miniszteri különdíjat vehetett át a kukorica-betakarító adapterek magyar fejlesztésében elért eredményekért a Linamar Hungary Zrt. Oros Divíziója. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját a Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. kapta a talajművelő eszközök gyártása és az utánpótlás-nevelésben elért eredményeiért. A rendezők és szervezők különdíját az Agrotec Magyarország Kft. vehette át.

A 32. Bábolnai Gazdanapokat idén csaknem 20 ezer négyzetméteren, több mint 200 kiállító részvételével rendezik, a programsorozat a 79. OMÉK társrendezvénye. A rendező a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Magyar Mezőgazdaság Kft. a kiállítás szervezője.

Az első nap a határon túli gazdák napja, akik a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogatnak el Bábolnára. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen várják a gazdákat, akik megismerkedhetnek a technológiai újdonságokkal és a szaktanácsadói ponton lehetőségük lesz konzultálni szakmai kérdésekről.

A Bábolnai Gazdanapok második napján „Szakiskolai Napot” tartanak. A szakiskolai diákoknak bemutatják a mezőgazdasági szakma érdekességeit, és kipróbálhatják az erőgépeket. A korábbi évek hagyományainak megfelelően folytatódik a SMARTFARM konferenciasorozat több mint 50 cég és intézmény közreműködésével. Az idei év újdonsága, hogy a legújabb „okos” talajművelő eszközöket egy több mint 30 méteres interaktív talajszelvényben mutatják be, egymással összehasonlító módon.

Az idei Gazdanapok különlegessége, a traktor-tesztvezetési lehetőség, valamint a rakodógép-kezelők „dühöngője”. Egy társaság mindennap drón-bemutatót tart a kiállítás füves területén, ahol a permetező-drónok használatával ismerkedhetnek a látogatók.



Forrás: mti





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket