Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Érzékelhetően emelkedtek az agrárárak

2020.05.28. 7:29:00


Az első negyedévben nagyobb mértékben nőttek a mezőgazdasági termelői­ árak, mint a ráfordítások – derül ki a KSH adataiból. Az elemző szerint az emelkedés a következő hónapokban mérséklődik, majd árcsökkenés jön.

A mezőgazdasági termelői árak első negyedéves változásai azt mutatják, hogy a mezőgazdaság az egyik leginkább válságálló ágazat – mondta a Világgazdaságnak Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője. A koronavírus a korlátozások révén Magyarországon márciusban kezdett hatni, eközben javult a mezőgazdaság árpozíciója, hiszen a mezőgazdasági termelői árak 6,2, a ráfordítások árszínvonala 0,4 százalékkal emelkedett. Az utóbbinál az olcsó olaj a mélybe nyomta a műtrágyaárakat.

Az Erste előrejelzése szerint a mezőgazdasági árindex a következő hónapokban mérséklődő emelkedést mutat, majd átvált csökkenésbe.

A gabonaárak 7,6 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbiaknál, ez leginkább a búzaárak 12 százalékos esésének következménye. A világpiaci búzaárak egy rövid felfutás után ismét esnek, és bár a magyar piacon még jól tartják magukat, várható, hogy az aratás után árcsökkenés következik. A prognózis szerint a kukoricánál ez az ármérséklődés hamarabb következik be. Leginkább a gyümölcsök ára ugrott meg az első negyedévben – 35 százalékkal –, ezt további erős drágulás követte, ami mögött a tavalyi gyenge almatermés, a határzárak miatt kialakult szállítási akadályok, a kereslet megugrása és az ezekkel összefüggő kínálatszűkülés áll.

„Mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak a magyarországi gyümölcsösökben, a hazai kínálat idén is szűkös lesz, ezért továbbra is magas gyümölcsárakra kell számítani” – hangsúlyozta Fórián Zoltán. Ezzel párhuzamosan a zöldségárak az első negyedévben 8,3 százalékkal csökkentek.

A szakértő szerint az állati termékek piacai kifejezetten zűrzavarosak voltak az utóbbi hónapokban.

A sertés ára az afrikai sertéspestis következtében az első negyedévben 50 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, de a koronavírus miatt azóta beszakadt, és piaci információk szerint az év végi csúcs óta legalább harmadával lett alacsonyabb.

 

 



Forrás: Világgazdaság





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket