Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Az új magyar dohánytilalomnak át kell mennie az EU szűrőjén

2022.05.24. 8:28:00


Ez EU tagállamai véleményezik azt az új magyar törvényjavaslatot, amely szerint a dohánytól eltérő növényi alapú hevítőrudakat a jövőben kizárólag dohányboltokban lehet majd értékesíteni.

Hónapokon belül elfogadhat a parlament azt törvénymódosítást, aminek nyomán a dohánytól eltérő növényi alapú hevítőrudak – nikotintartalomtól függetlenül – kizárólag dohányboltban forgalmazható termékké válnak. Egy szakértő azt mondta ezzel kapcsolatban a 24.hu-nak, hogy mivel a termékek összetétele és nedvességtartalma nem ismert, és a különböző, nem kifejezetten ezekhez a rudakhoz fejlesztett eszközök más-más hőmérsékleten hevítenek, nehéz egyértelműen megmondani, mit bocsátanak ki pontosan.

Az, hogy kérdést nem egészségügyi oldalról közelítik, arra utal, hogy a mostani törvénymódosítási javaslatot a kereskedelmi oldal miatt nyújtották be. Így oldanák fel azt az ellentmondásos helyzetet is, hogy amíg jelenleg a növényi hevítőrudak bárhol beszerezhetők, addig a hevítésükre szolgáló eszközök kizárólag dohányboltban érhetők el. De így előznék meg azt is – hasonlóan ahhoz, ahogy a komoly dohánycégek termékei sem hozzáférhetőek a 18 év alattiak számára –, hogy kiskorúak is hozzájuthassanak a dohányzást imitáló, sokszor nikotintartalmú termékekhez.

Azt nem lehet tudni, mennyit értékesítenek ezekből a termékekből hazánkban. A tendenciák alapján a füstmentes készülékek és termékek egyre népszerűbbek itthon a hagyományos dohánytermékekkel szemben, így valószínűleg a dohánymentes rudak forgalma is nő. Érdekesség ugyanakkor, hogy amíg Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában és a Baltikumban is keresettek a dohánymentes rudak, addig Nyugat-Európában elenyésző mennyiségben értékesítenek azokból a becslések szerint.

Az EU és tagállamai számára május 11-én tették elérhetővé a magyar törvénytervezetet az új dohányipari szabályozás részleteiről. A tagállamoknak három hónapjuk van véleményezni azt. Erre azért van szükség, hogy ha egy másik tagország gyártója szeretne megjelenni a magyar piacon, legyen lehetősége kifejteni a véleményét. Az unió akár ki is tolhatja a véleményezés határidejét, ezt követően kerülhet az Országgyűlés elé a javaslat.

 



Forrás: napi.hu







Kövessen minket