Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Nehezebb lesz fiatal gazdának lenni, mint eddig

2023.01.27. 8:06:00


Idén kettő dolgot nem lehet csinálni a mezőgazdaságban: megszokásból gazdálkodni és megszokásból támogatást igényelni.

Erről dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára beszélt az AGROmashEXPO keretében szervezett szántóföldi szakmai napon. Mint mondta, az egységes kérelem beadásához tartalmilag már nagyrészt összeálltak a szükséges rendeletek, amelyek márciusban fognak megjelenni. A szakmai tartalom azonban már előbb, február elején megismerhető lesz.

Egy rendeletben jelennek majd meg az alaptámogatás (BISS), a visszaosztó támogatás (CRISS) részletei és az átmeneti nemzeti támogatások alapelvei.

Külön rendeletben jelenik meg az egyes pilléres fiatal gazda támogatás feltételrendszere. A legfontosabb változások ebben a konstrukcióban, hogy nagyobb területtel lehet bekerülni és hektáronként is nagyobb lesz a támogatás összege, viszont Juhász Anikót idézve "nehezebb lesz fiatal gazdának lenni, mint eddig", csak a teljesen új, induló gazdákat lehet majd támogatni. Az ŐCSG-k egészen fiatal tagjaival kapcsolatban még dolgoznak azon, hogy ők se legyenek kizárva a lehetőségből, és őket is induló gazdáknak lehessen tekinteni.

A két leghosszabb rendelet a feltételesség és az agroökológiai program szabályrendszerét fogják tartalmazni. A feltételességi előírásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az eddigi, zöldítéshez kapcsolódó előírások beépülnek minden területalapú támogatás feltételei közé. A szabályok nagyrészt megfelelnek az eddigi kölcsönös megfeleltetés előírásainak, de lesznek az eddiginél szigorúbb előírások, amelyek a talajvédelemre és a vetésváltás szabályaira vonatkoznak.

A másik hosszabb rendelet az agroökológiai program részleteit fogja tartalmazni. Az agroökológiai programmal kapcsolatban több kérdés felmerült, például:

Aki az idén már vállalja az AÖP feltételeket, mihez kell alkalmazkodnia, hiszen még nincsen meg a rendelet? Válasz: amely feltételek a rendelet megjelenése után is teljesíthetőek, azokat teljesíteni kell, amelyek nem, azokkal kapcsolatban derogációs lehetőség lesz.

Mennyire kell szigorúan venni az elektronikus gazdálkodási napló vezetését? Válasz: az AÖP-nek feltétele lesz az elektronikus gazdálkodási napló vezetése is, de mivel még vannak fennakadások az eGN-nel, ezért 2023-ban lehet papíralapon is tölteni, viszont 2024. január 31-ig fel kell tölteni az adatokat az eGN-be (tehát nem a szokásos beadó felületen kell majd beadni a GN nyomtatványokat).

Vajda Péter, a Phylazonit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy az AÖP-re nem csak mint támogatásra tekintsünk, mivel ez valójában egy jó lehetőség arra, hogy talajok minőségén jelentős mértékben javítsunk. A panelbeszélgetés során felhívta a figyelmet arra, hogy a mikrobiológiai készítmények megfelelőségéről az agroökolögiai program szempontjából elsősorban az engedélyokiratokat kell áttekinteni, mert az alapján lehet majd megmondani, hogy valóban megfelel-e egy készítmény az AÖP feltételeinek, körültekintésre lesz szükség.

Juhász Anikó azt is kiemelte, hogy a távérzékelés beépül a támogatások feltételrendszerébe. Ennek egyik hozadéka az lesz, hogy az egységes kérelmeket előre láthatólag szeptember 30-ig lehet módosítani. Összegzésként arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei évben nem lehet a megszokások alapján beadni az egységes kérelmet és a gazdálkodási rutinokat is érdemes felülvizsgálni annak érdekében, hogy mindenki igénybe tudja venni a támogatásokat.

 



Forrás: www.agroinform.hu







Kövessen minket