Az őszi alapművelés kérdőjelei
2007.11.04. 8:47:00
Nagy a valószínűsége, hogy az idei őszön nem a nagy mennyiségű kukoricaszár (szerves maradvány) okozza majd a legtöbb gondot, hanem az extrém száraz talajállapot. Ennek kihatása többszörös, hiszen a munkaminőség romlása mellett növekszenek az energiaköltségek
Őszi alapművelési munkálataink során az időjárási körülmények – gondoljunk csak mindennapjaink száraz és kemény talajaira – befolyásoltsága mellett a legtöbb gondot általában a növényi maradványok okozzák.
Az elővetemények közül a kukoricaszár mennyisége, az apríték mérete és eloszlása tudja megkeseríteni a földművesek életét, de természetesen ehhez társulhatnak a gyomnövények is, amelyek nemcsak terméscsökkentő hatásúak, de szívósságuknál és hosszméretüknél fogva számos technológiai probléma (ismétlődő eltömődések) kiinduló pontjai is lehetnek. Minden esetben igyekezzünk jó rögfrakciójú, hatékony lazítást, egymenetes visszazárást, és jó alátakarást, forgató hatást végezni a megfelelő eszközökkel. Ezek eredményessége nagy mértékben segíti a gyors és jó minőségű – akár őszi, majdan tavaszi – elmunkáló műveleteket.
Az energiával és az idővel való ésszerű takarékoskodás miatt fontos az őszi alapművelés paramétereinek helyes megválasztása: ne legyenek tehát sematikus szabályok, csak a termőhelyi körülményekhez igazodó szakértelem! Mindig vegyük figyelembe a talajtípust, a talaj állapotát, az előveteményt, annak lekerülési idejét (az esetleges köztes műveletek hatását), valamint a szerves maradványok mennyiségét/eloszlását. Ezek függvényében a szántási munkamélység általában 28–36, míg a lazításé 35–50 cm között változhat.
Természetesen a saját földünk alapos ismerete is elengedhetetlen a helyes munkamélység kiválasztásához, mivel kerülni kell a kevésbé termékeny, vagy káros talajrétegek felszínre kerülését. Ez a gond szikes-, réti- és erdőtalajokon egyaránt jelentkezhet. Rendkívül fontos továbbá a jó technikai háttér megválasztása. Amennyiben lehetőségünk van, feltétlen részesítsük előnyben a váltvaforgató ekéket, és a legújabb lazító kombinációkat. Ezek környezeti kockázata kisebb, mint a hagyományos gépeké, azaz a műveleti és mozgásjellemzőkből is adódóan kisebb mértékű a káros talajtömörödöttség, csökkenthető az erózió mértéke, s mindezt jobb munkaminőség elérésével tudjuk biztosítani.
A forgatásos alapművelés eszközei
Az alapművelés napjainkban is legelterjedtebb módszere a szántás, amely köztudottan a legtöbb energia- és időráfordítást igényli, ezért nem mindegy, hogy miként bánunk a műszaki-agrotechnikai lehetőségekkel. Most néhány művelőelemre szeretnénk a figyelmet felhívni. A egyik technikai lehetőség az eketest mögé – egyes esetekben eléjük – szerelhető, ún. lazító betét. A másik a réselt kormánylemez, amellyel egyre több forgalmazó jelentkezik hazánkban. Harmadikként a szántáselmunkálókra, végül pedig a szántóversenyek jó szakmai hírverésének betudhatóan egyre népszerűbb, „őszi” előhántókra hívjuk fel a figyelmet. Használatukat általában energetikai kompromisszummal és a növénytermesztési technológia időrendjéhez igazodóan kell megválasztani.
A lazító betétekkel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a szántás felszínén eltérések nem tapasztalhatók, ugyanakkor a barázdafenék az utolsó eketestre szerelt betét lazítása miatt szakadozott, rögökkel borított. Ez jól látható a keresztszelvények elemzése során is, amelyeknél lényeges különbség adódott a minimális (10–12 cm), illetve a maximális (21–23 cm) munkamélységben dolgozó betétek után. Előző esetben lényeges lazítást nem tapasztaltunk, míg az utóbbinál már nemcsak az un. eketalp záróréteg áttörésére, hanem a felszíni rétegek középmély (24–27 cm) forgatása mellett a 40–47 cm munkamélységű talajzónák fellazítására is sor került. Ez utóbbi esetben lényegében az eketestek egymenetben végzik a középmélyszántó eke és a középmélylazító munkáját, melynek jelentősége a talajvédelem szempontjából több irányból is (menetszám-csökkentés, vízvisszatartó hatás növekedés, rögfrakció-javítás) indokolt. Energetikai szempontból megállapíthattuk, hogy a lazító betétek alkalmazása minden esetben – azaz minimális, közepes- és maximális munkamélység beállításnál – energiatöbbletet igényel. A fajlagos mutatók alakulása azt mutatja, hogy a növekmény 5–15% közé tehető és nagy mértékben függ a művelt rétegben található zárórétegek elhelyezkedésétől és tömődöttségétől.
A lazító betétek üzemeltetési tapasztalatai az alábbiak szerint összegezhetők:
• az energetika és a gazdaságosság szempontjából előnyös alkalmazás egyik fő szempontja a szántás és lazítás mélységének helyes megválasztása; sekélyebb szántás mellett is jó agronómiai eredmények érhetők el;
• fontos a vágó-, illetve bontó szerszámélek kopásvédelme, sokan házilagos kivitelezéssel cserélhető betéteket helyeznek fel az eredeti szerszámra;
• barázdában járva szántás esetén némi – ám kompromisszumként elhanyagolható – gondot okozhat az utolsó eketestre szerelt lazító mögött jelentkező szabdalt, göröngyös barázdafenék.
A szántáselmunkáló egységek középkötött vályogtalajon történő alkalmazástechnikai elemzése során megállapítottuk, hogy az előírások szerinti beállítások mellett az eke + szántáselmunkáló gépkombináció stabilitása nem változik az önálló ekéhez képest.
Lényeges javulás tapasztalható a felszínen, ahol az 5 cm-nél nagyobb rögök aránya jelentős mértékben módosul: önálló ekénél ez 30–50%, míg szántáselmunkálóval szerelten 5–15% között változott az agrotechnikailag szükséges 6–10 km/h munkasebesség tartományban. E számok is bizonyítják a szántás egymenetben történő, azonnali lezárásának agrotechnikai jogosultságát. Erre ősszel is szükségünk lehet, hiszen a nyitott felszín téli csapadék befogadása jelenleg nagy hazardírozásnak tűnik. A bizonytalanságot még csak tetézheti a mostani extrém száraz talajállapot is.
Az üzemeltetés oldaláról a lazító betétek és a szántáselmunkálók alkalmazása lényegében nem okoz nehézséget, az elemek felszerelése és beállítása átlagos szakmai képzettség mellett is jó színvonalon elvégezhető.
Ügyeljünk a következőkre:
• a szántóvas síkja alatti lazítás munkamélységét mindig a talajállapot, a zárórétegek elhelyezkedése, az optimális traktor-munkagép kapcsolat biztosítása, valamint a szántásos technológia időrendi függvénye határozza meg;
• a különböző szántáselmunkálók használatát ősszel csak indokolt esetben vegyük igénybe, ott, ahol szerepük fokozott jelentőséggel bírhat a rögképzés javítása és az evaporáció csökkentése céljából;
• a nagyobb fajlagos művelőelem terhelésű, vontatott elmunkálókat a nehezebben művelhető középkötött- és a kötött talajokon használjuk;
• a rászerelt szántáselmunkáló használatát a könnyű- és a jól művelhető középkötött talajokon, a terhelési arányok beállításának függvényében részesítsük előnyben.
A réselt és normál kormánylemezek vonatkozásában megállapíthatjuk, hogy lényeges számszaki eltérések nem tapasztalhatók sem munkaminőségi, sem pedig energetikai szempontból. A számok alakulásának tendenciája mégis azt mutatja, hogy a réselt kormánylemezes eketestek porhanyítási, forgatási jellemzői egyik esetben sem kedvezőtlenebbek, mint a hagyományos eketesteké. A lényegében azonos geometriai méretekkel jellemezhető eketestek összehasonlításánál pedig egyértelműen alacsonyabbak a réselt változatok hajtóanyag-felhasználási mutatói; ezen megállapítás egybevág azon korábbi mérési tapasztalatainkkal, miszerint a nagyobb agyag- és nedvességtartalmú, középkötött és kötött talajokon réselt kormánylemezes eketestek energiamérlege 3–10%-kal is kedvezőbb, mint a teli kormánylemezeké. Külön kiemelendő az a tény, miszerint az ilyen eketestek kevésbé hajlamosak a betömődésre, berakódásra.
Ezért a technológiai üzembiztosság növelése céljából a réselt kormánylemezek kiemelten ajánlottak a gazdálkodók számára.
Használjuk bátran az előhántókat ősszel is! Ezek sikeres alkalmazásához ma már nagy választékban állnak rendelkezésre az ún. kukorica előhántók: szinte minden eketípusokhoz rendelkezésre állnak azok az előhántók, amelyek geometriai kialakításuknál és az eketestek közötti elhelyezésüknél fogva hatékony alátakarást és eltömődés mentes szántást biztosítanak. Lehet, hogy ez néhány termelő számára meglepő, mert ellent mond a korábbi gyakorlatnak, de úgy gondoljuk, hogy a műszaki fejlesztések ezen eredménye már sok gazdálkodónál kedvező fogadtatásra talált.
Pár szót érdemel az ekék fejlesztési koncepciója is. Az egy évtizeddel előbbi gyártmányok még nem igazodtak nehéz üzemeltetési körülményeinkhez, s ez nem egy esetben műszaki-technológiai üzembiztossági problémákat okozott. A fő elv a kedvező árszint megtartása melletti, a munkaminőség-javulást és a műszaki üzembiztosságot javító fejlesztés volt.
Főbb jellemzői röviden az alábbiak szerint összegezhetők:
• az új ekék szilárdsági méretezése és megbízhatósága mintegy 20–40%-kal megnőtt,
• a gyári kopó alkatrészek élettartama szintén növekedett (nincs hivatalos adat),
• új szántóvasak, és kormánylemezek kerültek kialakításra, kötött talajokra is,
• a kiegészítő tartozékok is fejlödtek: beforgató lemez kitámasztás, állítható vágásszögű előhántók, oldalt elhelyezett, alacsony nyomású támkerekek,
• szerkezeti erősítések: a fordítóművek, és gerendelyek falvastagsága, erősített ekeszár és felfüggesztés, ill. nagyobb nyíróerő a túlterhelés elleni biztosító csaphoz, növelt felületi felfekvésű és élettartamú, ún. fordítható ekenádak
A forgatás nélküli alapművelés eszközei
Köztudott, hogy egyes őszi körülmények között (kis/közepes mennyiségű szerves maradvány, szárazabb talajállapotú/talajrétegű középkötött- és kötött talajú táblák) az eke más eszközökkel helyettesíthető. Ezt korábbi statisztikai felmérések is indokolhatják, melyek azt mutatják, hogy egy hektár terület megműveléséhez a nehézkultivátorok és középmélylazítók 50–80, míg a nehéz tárcsásboronák és a tárcsával kombinált lazító elemes megoldások 40–70% hajtóanyag-megtakarítást érhetnek el a szántáshoz viszonyítva. Az e kategóriába tartozó eszközök közül üzemi körökben is jól ismertek a különböző középmélylazítók, és nehéz kultivátorok. E gépek kedvező lazító munkája tovább javítható, ha az alapgéphez kiegészítő egységeket választunk. Ma már sok ilyen gépkombináció áll rendelkezésre, melyek passzív, illetve aktív működésű kiegészítő elemei elsősorban a jobb porhanyítás és keverés terén nyújtanak előnyöket. A gépkombinációk közül figyelemre méltóak az un. kombinált nehéz kultivátorok, melyeknél takaró tárcsapárokkal és különböző profilú hengerborona lezárással találkozhatunk. A mélyebb művelés megvalósítására alkalmas középmélylazítók esetében pedig a tárcsás művelőelemekkel történő kombináció biztosítja az agronómiailag is kedvezőbb munkavégzést.
A kombinált lazítók fejlesztése terén tovább folynak a konstrukciós munkálatok, amelyek során tisztázni kell a gerinclemezek elhelyezésének és szabatos állíthatóságának megoldását. A lezáró henger elemek típusainak kiválasztása céljából szükséges a mérő- és gyakorlati tesztek különböző talajtípusokra történő kiszélesítése is.
Sok helyen népszerűek az un. ferde gerinclemezű művelőelemek, amelyek egyaránt lehetnek jobbos, illetve balos kivitelűek. A forgalmazók által hangoztatott agrotechnikai és energetikai előnyök részben realizálhatók; az agrotechnikai kompromisszumok (pl. jobbos-balos csatlakozás, ill átfedés) tisztázására komplex szántóföldi vizsgálatok adhatnak választ. Ősszel is gondot jelenthet egyes lazító típusok esetében az ismétlődő deformáció, melynek fő oka a gerinclemezek nyírócsapos túlterhelés elleni biztosításának hiányában, illetve túlméretezésében keresendő.
A lazító- és tárcsaelemek kombinációjának új megoldása az önálló gyártmányként is használható gépek, illetve géprészek összeépítése. Az ilyen gépkombinációk technológiai alkalmazhatósága jó alternatívát jelenthet az őszi, forgatás nélküli, művelet- és menetszám takarékos eljárások sorában, bár kihasználtsága viszonylag szűk területre korlátozódik. Mindenképpen javasolt azonban a vonóképesség, azaz traktorunk erejének helyes megítélése is ehhez a feladathoz. A funkcionális próbák során rögzített felszínjellemzők egyébként jól mutatják az egyes művelőelemek kedvező munkavégző hatását.
A cikk írásakor még nem tudhatjuk, hogy milyen kérdések sorakoznak majd a kérdőjelek előtt. Nagy a valószínűsége, hogy az idei őszön nem a nagy mennyiségű kukoricaszár (szerves maradvány) okozza majd a legtöbb gondot, hanem az extrém száraz talajállapot. Ennek kihatása többszörös, hiszen a munkaminőség romlása mellett növekszenek az energiaköltségek, a dinamikusan változó terhelések okozta műszaki jellegű időkiesések, intenzívebben kopnak a földben járó művelőelemek, s ez bizony rossz hatással van mindannyiunk pénztárcájára is. Most fontos tehát igazán, hogy szakmailag összeszedetten, racionálisan készüljünk fel a talajmunkákra. Csak az elengedhetetlenül szükséges mélységben lazítsunk, s gondoskodjunk a felszíni lezárásokról is. Javaslom böngészni a kopóelem forgalmazó cégek listáit: ezek közül is jó szívvel ajánlhatók azok a magyar cégek, amelyek nemzetközi színvonalon, s az azokat már kipróbálók egyöntetű elismerésével kínálnak jó kopásállóságú és ár-érték arányú alkatrészeket.