Magyar Dohányújság

Gondolatok a talajművelésről aszályban

Feltehetően nem tévedünk nagyot, amikor kijelentjük, hogy a 2012. év még sokáig emlékezetes lesz rendkívül aszályos időjárása miatt. Az aszály sokakat érintő és még többek érdeklődését felkeltő jelenség.

Feltehetően nem tévedünk nagyot, amikor kijelentjük, hogy a 2012. év még sokáig emlékezetes lesz rendkívül aszályos időjárása miatt. Az aszály sokakat érintő és még többek érdeklődését felkeltő jelenség.



Az európai kontinensen is szinte egyedülálló kiterjedésű és természeti adottságú Nagyalföld agroökológiai tűrőképessége igen korlátozott, sajátos talajtani, hidrológiai és klimatológiai viszonyai, geomorfológiája, medence jellege miatt. E környezetben a hagyományos mezőgazdasági talajhasznosítással létrejött szántóföldi ökoszisztémák nagy része a talaj termékenységének megújulását és a fogyasztói társadalom élő természeti környezetét veszélyezteti. Ennek alapvető oka, hogy itt helyezkednek el:

•a legmagasabb szerves- és szervetlenkolloid-tartalmú, nehéz művelhetőségű, növényfiziológiai szempontból kedvezőtlen víz-, levegő- és hőforgalmú talajaink,

•a legnagyobb mértékű talaj- és légköri nedvességhiányban szenvedő termőhelyeink,

•a talajok fejlődésében meghatározó felszíni és felszín alatti (talaj- és belvíz) vizekkel terhelt (hidromorf) talajok.



A Nagyalföld szűkös csapadéka – amely a vegetációs időszakban mintegy 100-150 mm nedvességhiánnyal jár – már önmagában is a növénytermesztés eredményességét korlátozó tényező. Ezt súlyosbítja a március és szeptember között rendszeresen megjelenő légköri szárazság, amely évente akár több tonna/ha terméscsökkenést és jelentős minőségi romlást (őszi búzánál például szemszorulást) okozhat.



Extrém évjárat



2012-ben a gazdasági növények vízigénye természetes úton nem volt biztosított, mivel a talajok a téli félévben csak részben telítődtek csapadékkal, és a tenyészidőszakban lehullott csapadék mennyisége is messze elmaradt a sokéves átlagtól. A három nyári hónap átlagos csapadékmennyisége az Alföld középső területein mintegy 200 mm. 2012 nyarán Karcagon ennek valamivel kevesebb mint felét, 99 mm-t mértek. Ugyanakkor a lehetséges párolgás mértéke (szabad vízfelszínen mért párolgás) a három nyári hónapban meghaladta a 600 mm-t, azaz az ún. klimatikus vízhiány 500 mm-re adódott, ami egy egész év átlagos csapadékmennyiségének felel meg.

A levegő alacsony páratartalma és magas hőmérséklete következtében fellépő légköri aszály is jelentősen fokozta a vízhiányt. A nyári hónapok forróságát és a klímaváltozás jellegét jól tükrözi a 30% relatív páratartalom alatti (aszályos), illetve a 30°C maximális hőmérsékletet meghaladó napok (hőségnapok) nagy száma (1. és 2. ábra).

 

A vízhiány miatt a növények fejlődése elhúzódik, ami megnehezíti, illetve sokszor lehetetlenné teszi a növényápolási, mechanikai gyomirtási beavatkozások idejében és jó minőségben történő elvégzését. Ennek következménye a talaj hasznosítható vízkészletének további csökkenése (a sorközművelés elmaradásával a talaj nyitva maradt repedésein át a mélyebb talajrétegek vízvesztése is bekövetkezik), amit a megnövekedett gyomborítás tovább súlyosbít.



A talajnedvesség hiánya a kalászos gabonák betakarítása utáni tarlóhántási, tarlóápolási munkák kivitelezését és a következő évi vetéseket előkészítő őszi talajmunkák megfelelő minőségű elvégzését is megnehezíti. Az Alföld kiterjedt térségeire jellemző kötött talajokon csak nagyobb üzemanyag-felhasználás mellett, az átlagosnál nagyobb mértékű művelőeszköz-elhasználódást vállalva végezhetők el ezek a munkaműveletek.



A megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosítása és ésszerű hasznosítása a jelen század kiemelkedő feladata. Ugyanakkor az időjárási anomáliák – elsősorban a szélsőséges hidrológiai helyzetek – előfordulási gyakorisága kimutathatóan növekszik.



Nedvességmegőrző művelést!



A prognosztizált klímaváltozás kedvezőtlen hatásai csökkentésének egyik lehetőssége az új szemléletű, a talajt kímélő, forgatásnélküli talajhasználati eljárás minél szélesebb körű alkalmazása a gazdálkodók számára is elérhető áron, az EU államaiban is elfogadott feltételek mellett.

A nedvességtakarékos szántóföldi talajhasznosítás nagy klasszikusai is bizonyították, hogy az aszálykárok okát nemcsak a csapadékhiányban, hanem sok esetben a talajhasznosításban, az agrotechnika módjában és színvonalában kell keresnünk. A talaj művelési állapota, a termesztett növények megváltozása és sorrendisége (vetésváltás), az állománysűrűség, a trágyázás, a talajjavítás, stb. olyan, a talaj és növény kapcsolatrendszerén alapuló sajátos termőhelyi vízforgalmat befolyásoló tényezők, amelyek aszályos körülmények között a terméscsökkenés és -minőség romlását, mértékét nagyságrendekkel mérsékelhetik.



A szárazság fokozódásával felgyorsulnak azok a talajleromlási folyamatok is, amelyek összefüggésben vannak a termőhely, illetve a talajfelület növényborítottságának mértékével (pl. erózió, defláció), valamint a növények számára alkalmas talajállapot (lazultság, aprózódottság) megteremtésének nedvességhiányból adódó nagyobb energiaigényével, illetve a talaj szerkezetét kevésbé kímélő talajművelési eljárások (pl. nehéztárcsák) alkalmazásával. Tehát a fokozódó szárazság utat enged a talajleromlási folyamatoknak, és csökkenti a talajt is védő talajhasznosítás alkalmazásának esélyeit.



Az egész Tiszántúlon megjelent deflációs jelenség és kártétel egyenes összefüggésben van a hosszú időtartalmú csapadékhiányos időszakok megjelenésével és a száraz körülmények között végzett “kényszerű” talajműveléssel létrehozott “technikai, poros magágy” deflálódó tulajdonságaival. A talaj kiegyensúlyozott vízforgalmának megteremtésére irányuló törekvések tehát egybeesnek a talajvédelem (pl. fizikai degradáció, defláció megelőzése) érdekeivel.



Az elmúlt néhány év kutatási eredményei és gyakorlati tapasztalatai bizonyítják, hogy a talajművelés hazánkban kialakult klasszikus módszerei és eszközei az Alföld kötöttebb talajain nem feltétlenül felelnek meg a fenntartható szántóföldi talajhasznosítás követelményeinek. A csökkentett menetszámú, energia- és nedvességtakarékos művelési módokra való átállás hosszabb időt igényel, nem valósítható meg egyik évről a másikra. Ez új szemléletet igényel a vetésváltás, a tápanyag-gazdálkodás, a növényvédelem – különösen a gyomok elleni védekezés -, illetve a növényi maradványok kezelésének tekintetében. Az újszerű művelési módok előnyei vitathatatlanok: a termés mennyiségének megtartása, vagy akár emelkedése mellett jelentős mennyiségű energia és idő takarítható meg – mindez környezetkímélő és a talajt óvó módon.



Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mi a teendő az ilyen kedvezőtlen időjárási és talajviszonyok között? Nagy talajművelő tudósunk, Gyárfás József így fogalmazott a múlt század elején: “Noha a szárazság elleni küzdelem nagyon nehéz, mégis vannak eljárások és eszközök, melyek segítségével földünket óvhatjuk a kiszáradástól”. A száraz talaj, főleg ha tömör is, nagyon nehezen művelhető. A tömörödött talajállapot ellenszere a lazítás, azonban száraz talaj lazításakor sok nagyméretű rög képződhet. A kultivátoros és a tárcsás művelés minősége szárazabb talajokon is viszonylag jó. Aszályos, száraz idényben még nagyobb jelentősége van a tarlóhántásnak: sekélyen végzett, mulcsot hagyó tarlóhántással csökkenthető a talaj nedvességtartalmának vesztesége. A felszínen hagyott szigetelő réteg (mulcs) árnyékoló hatású, növeli a napsugárzás visszaverődését, “hűti” a talajt.



Nagyon fontos a tarlóhántással megbolygatott talaj lezárása! A felszínközeli porhanyós talajréteg a lehető legtöbb növényi maradvány területen hagyásával biztosíthatja a szárazgazdálkodás két fő céljának elérését: a talaj további nedvességvesztésének csökkentését és vízbefogadó képességének fenntartását. Száraz talajon csak fokozatosan növeljük a művelés mélységét, a tarlóhántástól egészen az alapművelésig! Így csökkenthetjük a rögösség mértékét és a területen hagyott növényi maradványokat is bekeverhetjük a talajba.





Dr. Zsembeli József Debreceni Egyetem, Karcagi Kutatóintézet