Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

A dohánytermelők tiltakoznak, az EU pedig hallgat

2010.09.24. 8:26:17

2010.09.24.


Mégsem született döntés a régóta várt szeptember 17-ei EU-s tárgyalások folyamán a WHO ajánlásáról (FCTC), amely betiltaná a dohánytermékekben felhasznált összes adalékanyagot, illetve a dohánykeverést - áll a portálunkhoz eljuttatott sajtközleményben.


Az állásfoglalás nélküli állapot és döntéshalogatás több mint három hónapja tart. Mindeközben a Nemzetközi Dohánytermelők Szövetsége (ITGA) kitart az ajánlás ellenzése mellett. Sajtóközleményük szerint "a WHO bürokratikus baklövését erőszakolja rá 30 millió dohánytermesztőre".



A Kanada, Norvégia és az EU által alakított munkacsoport részletekbe menő ajánlásokat dolgozott ki a WHO Dohányzás-Ellenőrzési Keretegyezményének 9-es és 10-es paragrafusának rendelkezéseinek honosítására az egyes országok jogalkotásában, melyről az Európai Unió szeptember 17-én is képtelen volt egységes állásfoglalásra jutni.



A többszöri döntéselhalasztás vélhetően annak a jele, hogy számos egyéb ország mellett az EU-nak is fenntartásai vannak a WHO ajánlásaival kapcsolatban.



Az ügyhöz kapcsolódóan a Nemzetközi Dohánytermelők Szövetsége globális petíciós kampány keretében kívánja rávenni a dohánytermesztőket annak a dokumentumnak az aláírására, melyben felszólítják az érintett kormányokat a keretszerződés 9-es, 10-es, 17-es és 18-as paragrafusainak elutasítására.



A petíció eredményét október végén, évi rendes közgyűlésükön hozzák majd nyilvánosságra Kentuckyban. "Egyértelmű üzenetet kívánunk küldeni a világ kormányainak arról, hogy ezen irányelvek bevezetése nem több a szavazópolgáraik megélhetését veszélyeztető bürokratikus handabandánál." - mondta Roger Quarles, az ITGA elnöke.



Az érdekképviseleti szervezet tegnap kiadott közleménye szerint már vannak a termesztők szempontjából kedvező jelek: A COMESA kelet-, és dél-afrikai közöspiac (Common Market for Eastern and Southern Africa) eddig példátlan akció keretében a 9-es és 10-es paragrafus elutasítására szólította fel 19 tagállamát, valamint felszólította a WHO-t, hogy minden érintett fél bevonásával kezdje meg az egyeztetéseket az FCTC irányelveinek továbbfejlesztéséről.



Arról, hogyan alakul a világ 168 országa által aláirt Keretegyezmény sorsa, 2010 novemberében, Uruguayban születik végső döntés, így addig az EU-nak is ki kell mondania a 27 tagállam valamelyest egységes állásfoglalását.


Forrás: HR porta









Kövessen minket