Magyar Dohányújság

A szocializmus cigarettái - Magyar Dohányipar

       Hornyák Balázs

A háború után épp, hogy magához tért az ország, hatalmas átalakítások kezdődtek. Eltöröltek mindent, ami korábban „magán” volt vagy „királyi”, és lett helyette állami vállalat, a dolgozó nép átvette az uralmat. Így történt ez a Magyar Királyi Dohányjövedékkel is. 1945-ben először csak a „királyi” szócskát vették ki belőle, de 1949-től már az új iparosítási láznak megfelelően átkeresztelték Magyar Dohányiparrá.

A korábbi színvonalhoz képest nem kis minőségi romlás ment végbe a termékekben, és a dohányzásnak is más funkciója lett. Ennek az új mondanivalónak a Munkás márka 1946-os, és a Terv 1947-es bevezetése adott alapot. Megkezdődött a tervgazdálkodás, ahol a mennyiséget részesítették előnyben a minőséggel szemben, és elindult a munkásosztály „felemelése” finom Munkás-cigarettával…
 

A gyárak homlokzatára kikerült a kapitális méretű vöröscsillag és fejlesztésképpen megkaptuk a Szovjetunióból leselejtezett gyártósorokat. Ócska, durva, barna csomagolópapírba burkolt cigaretták kerültek forgalomba, félrenyomtatott grafikával. Hol a csomagolás nyílt szét, hol magát a cigaretta papírját engedte el az odakent csiriz, így egyszerűen kifolyt a dohány a hüvelyből.

A tömegcikkek mellett csak egy-két kulturáltabb márka létezett akkoriban, de ezeknek meg is kérték az árát: a 2 Ft-os Munkáshoz képest a Tihany 6,40, a Tulipán 7, az Opera 10, a Luxus 12,50, a Budavár 15 (!) Ft volt.

Szivart egyre kevesebbet és egyre rosszabbakat készítettek hazánkban. Egyrészt az igény is csökkent iránta, másrészt olcsóbb volt a jó minőségű baráti szivarokat behozatni Kubából. Eger volt a szivargyártás helyszíne. Az ’50-es években még hagyományos módon készült az Árpád, Dózsa és Táncsics szivar, aztán jött a Csongor nevezetű műszivar, mely a külső dohányborítás alatt papírburkot rejtegetett magában, és ugyanilyen illúzió volt csupán a későbbi Mecset és Minaret is. Az Extra és Junior áttetsző műanyagszipkával ellátott kis vicc volt, a Caro, Cuba és Novitas pedig dohányfóliába - azaz porrá zúzott, majd ragasztóval kevert dohányba - csomagolt szivarka-nevetség volt. Valamit csak a Jáva és a drasztikusan drága Pilvax márka ért.

1965-ös felszámolásáig, a – már csak a mérete miatt is – kiemelt központként kezelt Budapest-Lágymányosi Dohánygyár ontotta a cigaretták milliárdjait, ezután az egri gyár kapta ezt a kitüntetett figyelmet és lett belőle mintaüzem.

Kezdett iszonyatos méreteket ölteni a fogyasztás is. Mindenkinek mindenhol szabad volt dohányoznia: kórházban, tanáriban, moziban, színházban, hivatalban. Valamilyen csoda folytán 1957-58-ban kezdtek megjelenni jobbminőségű tömegtermékek, a Turist és a Daru 5,60 Ft-ért. Utóbbit először 1942-ben hozták forgalomba, és most hatalmas ötletességgel a korábbival teljesen megegyező csomagolásban kezdték újra gyártani, piros és kék színben. Ugyanebben az évben került ismét forgalomba – szintén a háború előtti grafikájával – a Symphonia cigaretta is.
 

Nagyobb fejlődés csak a 60-as évek elején következett be. Ekkor tettek ismét kísérletet a filteres cigaretta gyártására. Annak ellenére, hogy Magyarországon már 1933-ban is készült vattabetétes szűrővel ellátott cigaretta, és hatalmas kutatások folytak a kevésbé ártalmas szívnivalók kifejlesztésére, ez a folyamat 1945-ben megszakadt.

1961-ig kellett várni a folytatásra. Ekkor jelent meg a gyászos pályafutású Luna márka, krepp filterrel, de olyan rosszra sikerült, hogy még abban az évben beszüntették a gyártását.

1962-ben ezt követte a sokak számára emlékezetes, és első hazai filteres márkaként emlegetett, 4,40 Ft-os áron bevezetett Fecske cigaretta. A kor elvárásainak mindenben megfelelő stílusú grafikáján valódi könnyedséget sugárzott a suhanó kis fecskemadár. Szűrő ide-oda, még így is 21,6 mg kátrányt és 0,86 mg nikotint tartalmaztak a kis rudacskák. Ez mégis meghozta a várt sikert, robbanásszerűen megnövekedett a filteres cigarettát fogyasztók száma. Ugyanabban az évben jelent meg a Toto cigaretta, mely hamar kisebb botrányba fulladt, ugyanis a Toto védett osztrák márkanév volt, ezért sürgősen át kellett keresztelni Lotto-ra.
 

1964 hozta el a következő változást: megjelent az első King Size (84 mm hosszú) méretű magyar cigaretta, a Velence. A körültekintő szakemberek gondoltak a megcélzott női fogyasztói tábor minden gondjára, bajára, így „előrúzsozott” filterrel gyártották. Ez annyit tett, hogy a szűrő mandzsettapapírja förtelmes ciklámenszínben pompázott, olyanban, mint akkoriban a hölgyek ajkai és így a kevéssé esztétikus rúzsfoltok nem látszottak meg rajta. Aki ilyen kiváltságban óhajtott részesülni, 8 Ft-ért kaphatta ezt a luxust.
 

1967-ben ünnepelte 100 éves múltját a hazai dohányipar. Ebből az alkalomból újdonságként, kemény kartondobozban jelentették meg az MD (Magyar Dohányipar) és a >100< (…éves a Magyar Dohányipar) elnevezésű cigarettákat.

1968-ban tovább bővült és színesedett a paletta. Hatalmas újdonságként 5 Ft-ért forgalomba hozták a 21 éven át nagy népszerűségnek örvendő Filtol cigarettát. Ez volt az első magyar füstszűrős, mentolos cigaretta. Neve a FILter és menTOL szavakból ered. Igazi hippi cigi: modern, absztrakt külső, mentolos íz, szakítás a hagyományokkal. Aki jelezni akarta, hogy nem áll be a sorba, és ki akar tűnni a tömegből, ilyet szívott.

1969-ben mutatták be a Nemzetközi Vásáron a hosszú, 84 mm-es, de filter nélküli Pálma cigarettát. Utóbbi tulajdonsága miatt nem lett túl népszerű, ezért hamar meg is szűnt.
 

Nagyobb sikert ért el a szintén hosszú Gitár (1969-) és Savaria (1967-), főként alacsony, 4,80 Ft-os ára miatt.

1970-ben ismét egy meghatározó cigaretta, a Románc jelent meg 4,50 Ft-ért. Meglehetősen torokkaparó volt a maga 23 mg kátrányával és 1,2 mg nikotinjával. (A mai cigarettáknál ez átlagosan 7/0,6 mg).

1972-ben újabb sikertörténet kezdődött. Megjelent a filteres Symphonia. A rendszerváltásig töretlen népszerűségnek örvendett, főként mivel folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az eltérő fogyasztói igényeket is kielégítették a kék, könnyű, a sárga, szuperkönnyű és a zöld mentolos variánssal. A későbbiekben megjelent hosszú, 100 mm-es és egyéb változatokban is.
 

1973-ban a Symphonia konkurenciájaként vezette be a pécsi gyár a Sopianae-t, mely mára szinte az egyetlen magyar márkának mondható, de kiváló minőségének köszönhetően lassan 40 éve az egyik legnépszerűbb cigaretta hazánkban. Az idők során ezt is folyamatosan fejlesztették, és teljes termékcsaládot hoztak létre belőle, különböző erősségű, és természetesen mentolos ízesítésűvel kiegészítve az alap fajtát.

Kezdtek átalakulni a fogyasztói szokások: korábban a dohányosok tábora főként Munkás illetve Kossuth-pártiakra oszlott. Aztán a többség áttért együttesen Fecskére. Innentől viszont a Symphonia és a Sopianae osztotta meg a bagósokat.

1974-ben szintén a BNV-n mutatkozott be a továbbfejlesztett Hosszú Fecske, de ez már nem hozta meg a várt sikert. Kezdtek elterjedni a dohányzás káros hatásait hirdető figyelmeztetések, a fogyasztók ugyan nem szoktak le a dohányzásról, de már jobban akarták óvni az egészségüket.

1976 februárjától ezt az igényt próbálta megcélozni az újonnan bevezetett, 80 mm hosszú, 10 Ft-os Helikon márka. Nikotincsökkentett Virginia és egyéb nagy levelű magyar dohányfajták keverékéből, 20 mm-es, aktívszenes filterrel készítették. Új tulajdonságait a doboza is hirdette: „füstjében nikotinszegény”, mi több, „gyártmánykülönlegesség”. Az alapvariáns ezt az ígéretet nem nagyon teljesítette, ugyanis 21 mg kátrányt és 0,8 mg nikotint tartalmazott. Ez a 25/1,2 mg-os Kossuthnál ugyan gyengébb volt, viszont a mai cigarettáknál még jóval erősebb. További fejlesztések eredményeként hamarosan bevezették a fehér Helikont, még alacsonyabb, 12 mg-os kátrány, és 0,9 mg-os nikotintartalommal, megjelent a 100 mm-es változat és egy kisebb, de stabil fogyasztói rétegnek is tudtak új lehetőséget kínálni a mentolos variáns kifejlesztésével.

1978-ban tették kötelezővé a figyelmeztető felirat elhelyezését a dobozokon, de ez a mai cicomás rettentésekkel szemben egyszerű tényközlés volt csupán: „A dohányzás káros az egészségre!” Ez a mondat is csak a doboz alján szerepelt, esetleg az oldalán, de semmiképpen sem az elején.

Mindez idő alatt, az ’50-es évek közepe óta folyamatosan bontakozott ki, sőt inkább elharapózott egy külön fejezete ennek a korszaknak: ez pedig a vállalati reklámcigaretták tarka világa volt. Már a második világháború előtt jelentek meg bizonyos nevezetes alkalmakra, vagy cégek számára készített egyedi cigaretták. Ilyen módon lett saját szívnivalója a Magyar Nemzeti Banknak, az Országos Kaszinónak, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárnak, vagy a Nemzeti Színháznak. Ez idáig rendben is volt, hiszen arra méltó, valóban híres és elismert cégek reklámozták magukat saját elnevezésű cigarettákkal.

Az ötvenes évektől viszont minden megváltozott. Tekinthetnénk úgy is, hogy a későbbi kor tovább ápolta a régen megkezdett szép hagyományt, de a valóság az, hogy egy kicsit átestek a ló túlfelére és már boldog, boldogtalan gyártatott saját füstölni valót.

Eleinte még csak országos események kaptak saját cigarettát, így a mezőgazdasági vásárok, ünnepi napok.

A hatvanas évektől viszont megkezdődött egy 30 éven át tartó irányzat: a legnevetségesebb és legszánalomraméltóbb cégekről és dolgokról neveztek el cigarettát: étolajról, mosószerről, italokról, csokoládéról, gördülőcsapágygyárról…
 

A csomagolásokon baromfi, krumpliszsák, ventillátor, porszívó és szódásszifon kapott helyet. Éppen csak a Pöcegödörszippantók Betegsegélyező Tanácsa, meg a Prostituáltak Nemzetközi Szakszervezete nem gyártatott magának füstölni valót.

Ezeken a csomagokon keresztül megismerhetjük 40 év grafikai stílusirányzatait, és hazánk iparának és gazdaságának mindenegyes szorgos résztvevőjét.

Alkalmi gyártmányok egészen a rendszerváltásig készültek, az utolsó is ehhez az eseményhez kapcsolódik: a kerekasztal tárgyalásokra jelent meg a Round-Table Hungary ’90 cigaretta.

Összességében eredményes negyven év volt ez, a kezdeti szánalmas próbálkozások után azért csak sikerült elérni a nyugati színvonalat a gyártásban és a kínálatban egyaránt.

Viszont időközben sorra bezárták az összes fővárosi, majd a vidéki gyárak többségét, 1990-re csak az egri, debreceni, pécsi és sátoraljaújhelyi maradt, azaz négy, szemben az 1915-ös 22 darabbal. Nyilván a technológia fejlődése és a gépesítés lehetővé tette, hogy sokkal nagyobb mennyiséget rövidebb idő alatt, kevesebb ráfordítással is el tudtak készíteni, így az egykoron tízezreknek munkát adó dohányipar többé már nem nyújt megélhetést az embereknek.

Ezt a helyzetet tovább rontják az egyre szigorodó dohányzási szabályok, EU-s előírások és kvóták. Rosszat tett a privatizáció is, ami eleinte technikai fejlődést jelentett, mára a dohányipar halálát hozta: a világcégeknek eladott gyárakat „gazdasági okokból” bezárták, Egerben 111, Debrecenben 117 éves sikeres működés után. Mára két dohánygyárunk maradt, Pécsett és Sátoraljaújhelyen, viszont a tradicionális, 1921 óta létező Symphoniát már Németországban készítik, a magyar fejlesztésű Helikont pedig már meg is szűntették...
 

1950. január 31. Marosán György, könnyűipari miniszter az "5 éves Terv" cigaretta gyártásával ismerkedik
a gyárban, mellette Mező Imréné, gyárigazgató