Magyar Dohányújság

Fenntartható Dohánytermesztés Magyarországon. (6 )

A cikksorozatunk hatodik részében a dohánynövény környezeti igényeivel, a dohánytermesztéshez megfelelő terület kiválasztásával és a vetésváltás kérdéseivel fogunk foglalkozni.

        Fekete Tibor

A Jó Agronómiai Gyakorlat (GAP) ezen a területen az alábbi főbb elvárásokat fogalmazza meg:

• a könnyen felmelegedő, laza szerkezetű talajokat helyezzük előtérbe;
• minden harmadik évben vetésváltást kell alkalmazni;
• a vetésforgóban rokon kultúrákat, valamint magas nitrogén igényű kultúrákat nem termesszünk;
• lehetőség szerint zöldtrágyát alkalmazzunk;
• ellenőrizze a területét, hogy nem nitrát érzékeny-e, és amennyiben a terület nitrát érzékeny, az összes technológiai beavatkozást a nitrát direktíva szerint végezze a termesztési év során;
• a dohánytáblák körül a nem cél-szervezetek részére élőhely és táplálék biztosítására puffer sávokat képezzen. Ezzel is biztosítja a biológiai sokszínűség fenntartását;

A dohánynövény környezeti igényei:

Mielőtt elkezdenénk taglalni a dohány termesztés technológiájának szántóföldi részét, beszélnünk kell a dohánynövény ökológiai igényéről. Erről számos szakkönyvben, különböző szerzőktől olvashatunk, melyet az alábbiak szerint foglaltunk össze az érvényben lévő termesztési tecnológiánkban.

A dohány szántóföldi tenyészideje a többi kultúrnövényhez képest aránylag rövid. A helyi klimatikus viszonyoktól függően azonban tág határok között mozog, 80-90 naptól akár 130- 150 napig is terjedhet. A klímaelemek közül a hőmérséklet és a vízellátottság döntően meghatározza a dohány növekedését és annak beltartalmi tulajdonságait.

A növekedés optimális hőmérséklete 27 C° körüli. A dohány érzékeny a hőmérsékleti szélsőségekre. A növekedés 15 C° alatt jelentősen lelassul, 38 C° léghőmérséklet felett pedig az erős napsütés már perzselést okozhat a fiatal leveleken, különösen, ha a vízellátás elégtelen. A tapasztalatok szerint ugyanakkor a dohány a néhány óráig tartó –2 C° hőmérsékletet is elviseli. A termőhely kiválasztásakor hasznos ismerni a tavaszi és őszi fagyok határnapjait, valamint a fagymentes időszak átlagos tartamát.

A dohány az adott terület vízellátottságára is érzékenyen reagál. Hosszú szárazságban lelassul a növekedés és csökken a levélhozam. Tartós vízbőség esetén, laza talajon a tápanyag kimosódik, kötöttebb talajon viszont gyökérfulladás lép fel. Ez a leveleken sárgulási tünetekkel jár. Vízállásos körülmények között lankadás tünetei látszanak, amit a növények teljes kipusztulása követ. A szélsőséges viszonyoktól eltekintve a dohány jól tűri a mérsékelt, de rövid ideig tartó szárazságot és vízbőséget. A tenyészidőszak elején, a megeredést követően az enyhe vízhiány kedvező hatású, mert mélyebb és dúsabb gyökerezést eredményez, és ezáltal segíti a későbbi növekedést, fejlődést. Az ültetést követő időszakban, a palánták „eredése” idején a csapadék nagymértékben befolyásolja az ültetvény „beállottságát”. Tartós májusi szárazságban többlet ráfordítást kíván az előre tervezett hektáronkénti tőszám beállítása utólagos palántapótlással.

A dohánynak a tenyészidőszakban 180-250 mm csapadékra van szüksége, míg a teljes vízigénye 350-400 mm körül mozog. A vízellátottság elégtelensége vagy kedvezőtlen eloszlása gyakran korlátozza a dohányfajták lehetséges hozamának kialakulását. A csapadék időbeli eloszlását mutató csapadékos napok száma ezért fontos éghajlati jellemző. A sekély gyökerezésből fakadóan, hosszabb szárazságban gyorsan elvész a talaj hasznosítható vízkészlete, így a víz és a benne oldott tápanyagok egyaránt felvehetetlenné válnak. A levelek minősége talán még a hozamnál is nagyobb mértékben reagál a környezeti változásokra. Szöveti minőségök elsősorban a vízellátottságtól függ. A szövet annál finomabb, a levélméret annál nagyobb, minél hosszabb időn át tartja meg eredeti turgor állapotát a fejlődése során. Az erre ható legfontosabb környezeti tényező a csapadék mennyisége és eloszlása, a levegő páratartalma és a léghőmérséklet.

A dohánynövény talajigénye:

Az időjárási tényezők hatása nagyrészt ugyancsak a talaj közvetítésével érvényesül. A talaj „látványos” hatást gyakorol a dohány növekedésére, s az ebből előállítható nyersanyag mennyiségére és minőségére. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai egyaránt fontos szerepet játszanak a dohánynövény fejlődésében.

A föld feletti növényrészek fejlődése a gyökérzet növekedésétől és aktivitásától függ. A gyökérzet formáját, eloszlását és kiterjedését meghatározó talajtulajdonságok közül a mechanikai összetételt, az agyag-, vályog- és homokfrakciók arányát, valamint a talajszerkezetet, vagyis a talajrészecskék kapcsolódási módját kell kiemelni.

A dohánynövény gyökérzete laza, „mélyrétegű” talajon fejlődik kielégítően. Kötött talajon, vagy ha a művelt réteg alatt a gyökérzet számára átjárhatatlan „eketalp réteg” húzódik, a gyökérelágazódás csökken, a gyökerezés különösen sekély lesz. Csak a laza szerkezetű, jó kultúrállapotú talajon várható, hogy a gazdagon elágazó gyökérzet a termőréteget teljesen behálózza és kihasználja.

A dohány termesztésére legalkalmasabbak a közepes és jó humusztartalmú (0,7-2,5%), közepesnél jobb foszfor- és káliumszolgáltató képességű homok- és homokos vályogtalajok. Kedvelik a gyengén savanyú és semlegeshez közelálló kémhatású talajokat (pH 5,0-7,0). A talajjal szemben a Virginia típusú dohány a többi típushoz képest igényesebb. Túlságosan laza, tápanyagban szegény, gyenge víztározó képességű homoktalajokon kevés és gyenge minőségű termést ad. A túlságosan kötött, agyagos talajokon a hozam nagy, de a nagy mennyiségű nitrogén tápanyag erősen minőségrontó tényező. A Burley dohányok a kötötteb, magasabb humusztartalmú talajokat jobban meghálálják.

Területkiválasztás:

A dohány a termelő számára nagy értéket hozó növény. A terület megválasztása alapvetően befolyásolja a dohánytermesztés eredményességét, így a területünk termőképességének javítására fordított költségek – az altalajlazítás, az öntözési beruházás, a szervestrágyázás, a meszezés – elengedhetetlenek az intenzív, eredményes termesztés során.

A terület kiválasztásánál döntő tényezők:

• szervesanyag-tartalom, 
• kötöttség, 
• kémhatás,
• esetleges káros sótartalom,
• víznyerési lehetőség.

Összefoglalva: a dohány a laza szerkezetű, könnyen felmelegedő homokos, enyhén savanyú talajokat kedveli. Kerülni kell a fagyzugos, vihar- és jégjárta területeket, ne kockáztassuk termésünket.

Vetésváltás:

A növényi sorrendet tekintve a dohány önmaga után legfeljebb három évig kerülhet a betegségek, kártevők, valamint a szádor fajok elterjedése miatt, de mindig követni kell a támogatások feltételéül szabott vetésváltási rendet. Kerüljük a rokonnövények (burgonya, paprika, paradicsom stb.) tér- és időbeni közelségét.

• A legjobb elővetemények a kalászosok.
• A legrosszabbak a későn lekerülő, nagy szármaradványt hagyó növények, mint a napraforgó, a kukorica (gyomirtózott), lucerna és minden olyan növény, mely a dohánnyal azonos családba tartozik (paprika, paradicsom, burgonya).

Puffer zónák képzése a dohányterületek körül:

A fenntarthatóság egyik alapja az eredeti élő környezet és élőhelyek fenntartása. Ezt segítheti elő a dohánytáblák körüli pufferzónák kialakítása. Ezzel több célt is elérhetünk:

• A megfelelő életteret biztosítunk a az eredeti ökológiai állapot szerinti fajoknak.
• A pufferzóna biztosítja a művelt területen használt műtrágyák kimosódását és a felhasznált növényvédőszerek elsodródását. Ezzel is védjük az élő vizeinket.

Cikksorozatunk következő, hetedik részében a talajművelés, talajerózió, talajvédelem, talajszerkezet megóvása érdekében szükséges teendők, valamint a talajmintavételezés, tápanyag visszapótlás kérdésével fogunk foglalkozni.