A 2021 évi fajtakísérletek kiértékelése. (AGROPORT-D Kft. - ULT Kft. - NYDOTER Kft.)
2021.12.03. 9:06:00
Balogh Dávid
A 2021 évi fajtakísérleti program utolsó fázisához érkeztünk, a fajták teljesítményének és alkalmazhatóságának értékeléséhez.
Idén a programban egy Burley fajta (Pj-15) és három Virginia fajta (Vj-23, Vj-24, Vj-25) kapott helyet, melyek a NYIDOTER Kft. termelőinél lettek kihelyezve.
A program során minden termesztésre vonatkozó adatot a termelőkkel együttműködve folyamatosan gyűjtöttünk már a palántaneveléstől megkezdve, mely a dohányok felvásárlásával ér véget. Az adatokat az erre a célra kialakított egységes táblázatokban tartjuk nyilván, melyek naprakészen elérhetőek a www.nyidoter.hu weboldalon.
Fontos szempont, hogy a fajták jó tolerancia illetve rezisztencia képességekkel rendelkezzenek a főbb kórokozókkal szemben. Az év során két alkalommal végeztünk el vírusfelvételezéseket az ültetvényeken, egy-egy szakmai nap keretében. A szemlék során minden fajtánál nagyon alacsony vírus fertőzöttségi szintet tapasztaltunk. Egyedül a Cégénydányádon lévő Burley ültetvényen volt magas az uborka mozaik vírus (CMV) fertőzöttség, melyet az uborka elővetemény idézhetett elő.
További fontos szempont, hogy a fajták a hazai termesztési körülmények között jó termőképességgel, termésbiztonsággal rendelkezzenek és az ipar számára megfelelő alapanyagot biztosítsanak. Virginia fajták esetében fontos, hogy a fajták gépi betakarításnál is jól alkalmazhatóak legyenek.
Becsléseink alapján, termés mennyiségben a kísérletebe állított Virginia és Burley fajta jelőltek jó eredményekkel fognak zárni. A minőséget tekintve elmondható, hogy a nyári időszakban hosszan tartó aszályos időszak miatt a tápanyag feltáródás elhúzódott, így a fajták később értek. Ennek következtében sajnos a betakarítás kitolódott és sok esetben az, nem megfelelő érettségi állapotban történt. A minőség különösen a Virginia fajtáknál valamivel gyengébb lesz, mint a korábbi években volt. A Burley fajtáknál ez kevésbé tapasztalható.
Az eredményeink és megfigyeléseink alapján fogunk dönteni a fajták jövőbeni alkalmazhatóságáról. 2022-ben a fajtakísérleti programot tovább kívánjuk folytatni.
Forrás: AGROPORT-D Kft. - ULT Kft. - NYDOTER Kft.