Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Dohánymúzeum

2022.09.20. 7:01:00


Gyulafalva, azaz Telecska története nem nyúlik vissza az ókorig, a középkori históriák is hallgatnak még róla, hiszen nyoma sem volt akkor a Telecskai-dombokon épült településnek. Az Alföld hangulatát idéző vidék derékig érő fűtengerét, a gyomnövények irdatlan erdejét éppen csak száz évvel ezelőtt kezdte írtani emberi kéz. Sok száz, sok ezer munkáskezet tört fel a szerszámok nyele addig , amíg a mai település helyén megszelídült a puszta, a gilicetövis benőte földek búzát, kukoricát kezdtek teremni. S mennyi veríték árán futottak végig az alig hullámzó dombokon az első dohántsorok! A temesközből származó dohánykertész-telepesek már akkor hittek abban, hogy az a növény, amelynek őshazája Dél-Amerika, s amelyiket jóval a földrész felfedezése előtt már kultúrába az indiánok, a szegedi és temesközi tapasztalatok alapján az új faluban is jólétet biztosít. Nem csalódtak. A dohány építette föl a falut (Muhi 1979.42.). Eredményesen zárult a harc a pusztával, amely azzal fejeződött be, hogy a műveletben föld megadta magát, az ősök kikényszerítették belőle a kenyérnek valót, a jólét első darabkáját. A falu alapítása centenáriumának alkalmából jelenik meg a könyvecske, hogy néprajzi, népnyelvi vonatkozásai révén gyarapodjanak ismereteink a sok-sok munkával járó dohánykertészkedésről, amely Telecskán szinte egyidős a településsel." - Lábadi Károly.

Létrejöttekor, négy évvel ezelőtt jártam először a bácsgyulafalvi Dohánymúzeumban. Egy kicsi, de ízlésesen és gazdagon berendezett folyosó volt beszélgetésünk színhelye, akkor még csak ekkora helyen tudta Kovács István, a múzeum alapítója bemutatni mindazt, ami a falu életének szerves része: a dohánytermesztéshez kapcsolódó eszközöket és termékeket.

 

A hétvégén a gyűjtemény új otthont kapott, sőt egy valamikori kovácsműhely szerszámaival is kiegészült. A tartományi pályázaton elnyert 915 ezer dinárból egy egész ház vált Dohány- és kovácsmúzeummá, amelyet szombaton Pásztor István tartományi gazdasági titkár nyitott meg. Immár több terem várja a látogatókat, kettőben a dohánytermesztéssel kapcsolatos eszközök, a harmadikban pedig a kovácsmesterség szerszámai láthatók, s mindezek mellé az érdeklődőknek még bőséges és érdekes információkkal is tud szolgálni a múzeum alapítója.

– Évekkel ezelőtt a zentai Lőrinc-napok alkalmából kértek fel, hogy egy standon állítsak ki dohánytermesztéssel kapcsolatos eszközöket. A feleségemmel akkor felmentünk a padlásra, és sok régi tárgyra bukkantunk. Zentán körbevettek az érdeklődők, és ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy csináljunk egy múzeumot – mesélt a kezdetekről Kovács István, akit a megnyitó kapcsán mi is kifaggattuk. – A kiállított tárgyak háromnegyed része a sajátom, valamennyit használtam is, de örülök és köszönöm, hogy a falubeliektől is kaptam szerszámokat. Van itt dohányvágó, bagó, dohánylevél, dohánymadzag, dohányfűző tű, kostökacskó, ebben tartották a dohányosok a dohányt, ebben nem száradt ki, de van még dohányparfüm is a gyűjteményben, sőt szivar is. Szivart magam is készítek, tájjellegűt, az itteni dohányból. Hát jó erős. Jönnek külföldiek, vidékiek is a múzeumba, rá is csodálkoznak, hogy még szivar is van. Ami az újdonság, hogy kiállítottuk a kovácsmesterség eszközeit is, fújtatót, köszörűt, lovak patkolásához kellő szerszámot és egyebeket.

 – Ilyen múzeum, ahol évtizedekre tekinthetünk vissza a dohánytermesztésben és a kovácsmesterségben, nincs még egy az országban, de azt hiszem határon túl sem. Ez a miénk, a mi hagyományunk, büszkének kell lennünk rá – mondta István, aki szívügyének tekinti a faluturizmust. – Örülök, hogy megmutathatom mindezt az idelátogatóknak, de ez még nem elég. A turistákat ide kell csalogatni és itt is kell tartani, azzal, hogy még mást is megmutatunk nekik. A tervem az, hogy folytatom ezt a tevékenységet olyan további tárgyak gyűjtésével és bemutatásával, ami a falunkat jellemzi.

(Tápai Renáta)

Sípos György 48, 25222 Bácsgyulafalva, Szerbia

alapító: Kovács István
tel: +381 25 864 082



Forrás: http://www.bacsgyulafalva.net/muzeumok/38-d-o-h-a-n-y-m-u-z-e-u-m?ygstart=12







Kövessen minket