Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Pongrác, Szervác, Bonifác - Frissítve!

2020.05.15. 8:37:00


A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint - amely május 12-13-14-én van – nem ritkán jelentősnek mondható lehűléseket szokott okozni, amely a zsenge növényzetet károsítja leginkább. Nos, Pongrác, Szervác, Bonifác idén sem okoz csalódást a jelek szerint. A meteorológia, mint lehetőséget említette ugyan, de több helyen az előre jelzett hőmérséklethez képest 4-5 fokkal hidegebb volt, így igen csak próbára tette a már kiültetett palántákat, többek között a dohánypalántákat is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes területein és Hajdú-Biharban is. Hogy okozott-e fizikális kárt ez a fagy, órákon belül maximum egy-két napon belül ki fog derülni, de hogy milyen stresszt okozott a növényeknek az csak később tudhatjuk meg, amikor korán kezd virágozni a növény, amikor kevés a levélszám. A kapott információk szerint, Nyíregyháza, Nyírlugos, Nyíradony, Geszteréd, Balkány, Pócspetri, Máriapócs, Debrecen, környékén akár jelentékenynek is mondható lehűlés volt. A reggeli hidegen kívűl a látvány is dermesztő volt.

 

  Frissítve!



Forrás: fotó: Májer Ferenc





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket