Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Az elektromos cigi a vizeletben és a DNS-ben is megjelenő hevített méreg

2024.05.14. 7:28:00


A dublini egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével analizálták a gőzölős elektromos cigaretták összetevőit, és csak bajt találtak. Nehézfémek a vizeletben, DNS-károsító hatás, halálos komponensek – főleg az édes ízt fogyasztó fiatalok vannak veszélyben.

Még két év sem telt el azóta a tanulmány óta, ami kimutatta az e-cigaretták DNS-károsító hatását, máris itt az új, ami a vaporizátorok veszélyeit bizonyította a mesterséges intelligencia segítségével.

A DNS-vizsgálatban a kaliforniai egyetem kutatói az e-cigaretta füstjének komponenseivel kezelték az normál epiteliális sejteket, amik ott vannak a mirigyekben, a szájban és a tüdőben is. A sejtek komoly károsodást szenvedtek, a DNS kettős spiráljának egyik vagy másik szála elszakadt, nem történt meg a sejtjavítás, vagy hibásan, így nő a rák kockázata.

KÜLÖNÖS EREDMÉNY, HOGY A NIKOTINMENTES E-CIGARETTA 50 SZÁZALÉKKAL TÖBB DNS-SZAKADÁST OKOZOTT, MINT A NIKOTINTARTALMÚAK.

Az ok az lehet, hogy nem egyedül a nikotin a felelős a károkozásért, mert azonosították az összetevők között a rákkeltő formaldehidet és a súlyos tüdőbetegséget okozó diacetilt is. Talán az elektromos cigaretták sem jobbak, mint a klasszikus füstölő rudacskák? 

Erre utal a vizeletüket analizáló vizsgálat, amelyet amerikai fiatalok körében végeztek. Kiderült, akik rendszeresen e-cigiznek, és főleg édes ízvilágú gőzölőst szívnak, nagy mennyiségű nehézfémtől szabadulnak meg pisiléskor.

Hevített méreg

Dublinban, az RCSI Orvosi és Egészségtudományi Egyetemen a mesterséges intelligencia segítségével tárták fel, hogy a vaporizátor elektromos cigaretták gőzei, és különösen a gyümölcsös aromájúak, hihetetlenül rombolják szervezetünket.

A 180 aromát, kémiai összetételüket és lebomlásukat vizsgáló analízis kimutatta, hogy a termékek 127 mérgező vegyi anyagot, 153 egészségre veszélyes anyagot és 225 irritáló anyagot tartalmaznak. Ezek főleg a gőzök előállításához használt komponensek, amelyek hevítve még mérgezőbbek. A vaporizátorok a folyékony matériát magas hőmérsékletre hevítik, hogy gőzt képezzenek belőle, de a tartalmuk nem túl megnyugtató: növényi glicerin, propilénglikol, nikotin és aromák, különféle mennyiségben keverve.

Korábbi kísérletekben már kiderült, hogy bizonyos gyümölcsízű gőzök (főleg az eper, dinnye és áfonya) a hevítés során veszélyes vegyületeket, úgynevezett illékony karbonilokat termelnek. A karbonilok a kémiában azt a csoportot jelentik, amelyben egy szénatom kettős kötéssel kapcsolódik egy oxigénatomhoz. Ezek azok a vegyületek, amelyek hozzájárulnak a rák, a szív- és érrendszeri betegségek és az obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásához. A vizsgálatokat és az egységes konklúzió levonását nehezíti, hogy több tízezer vaporizátor termék létezik (ízek, márkák variálódnak), és ezekben rengeteg különféle vegyszer van.

AZ EREDMÉNYEK ELRETTENTŐEK: SZINTE MINDEN ÍZBEN LEGALÁBB EGY OLYAN KOMPONENST IS TALÁLTAK, AMI VESZÉLYES AZ EGÉSZSÉGÜNKRE, DE VOLT, AMIBEN TÖBBRE IS BUKKANTAK. 

Az Egyesült Királyságban 4,5 millión élnek a gőzös cigikkel, úgyhogy a kutatók, orvosok szerint sürgető lenne szabályozni, korlátozni a veszélyesnek bizonyult ízeket. A fiatalok különösen veszélyeztetettek, hiszen a termékek gyártói nem titkoltan őket is célozzák, például az olyan ízekkel, mint a vattacukor vagy a cseresznyés kóla. 

 

Donal O'Shea, az RCSI kémiaprofesszora azt mondta, teljesen ízmentessé kellene tenni a gőzöket, hiszen 15-20 év múlva óriási betegséghullám várható a most rendszeresen e-cigizők körében. 

A gőzölős e-cigarettákat eredetileg úgy hirdették, mint a leszokás leghatékonyabb eszközeit, de most már saját jogon hódítanak, és nem a leszokás, hanem a rászokás eszközeként – főleg a gyerekek, tinédzserek körében.  

 



Forrás: Index







Kövessen minket