Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

7 napos időjárás-előrejelzés: egész héten marad az elképesztő forróság

2024.08.26. 9:30:00


Embertelen hőség várható a nyár utolsó hetén.

Semmi sem enyhíti az aszályt, csak nagyon kevés helyen van esély csapadékra. Fokozódik a kánikula, hétfőn a nyugati, északnyugati tájakon eshet vissza a hőmérséklet.

Hétfő: helyenként lehet eső

A sok napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen, emellett a középső országrészben lehet több gomolyfelhő, amelyekből egy-egy helyen zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, főként a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton térségében olykor erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 37 fok között alakul.

Kedd: szeles nap

Az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.

A hőmérséklet hajnalban 14, 23, délután 27, 35 fok között valószínű, délkeleten a magasabb értékekkel.

Szerda: 30 fok feletti értékek

Napos idő várható helyenként gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csak egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban 14, 21, délután 30, 35 fok között valószínű.

sütörtök: száraz és napos

Napos, száraz idő lesz a jellemző, helyenként gomoly- és fátyolfelhőkkel, legfeljebb egy-egy záporral, zivatarral. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban 14, 21, délután 30, 36 fok között várható.

Péntek: újabb nyárias hétvége

Napos időre van kilátás gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél.

A minimumok 14 és 22, a maximum-hőmérsékletek 31 és 36 fok között alakulnak.

Szombat: helyenként záporos, zivataros

Az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. Zivatar környékén viharos lökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet 14, 22, a csúcsérték 29 és 35 fok között várható, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Vasárnap: marad a hőség

Meleggel indul a szeptember, hiszen vasárnap sem tágít a hőség. Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett több órára kisüthet a nap, zápor, zivatar csak szórványosan alakulhat ki. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik az északi szél, zivatar térségében viharos lökések is lehetnek.

A hajnali 13-22 fokról 25-32 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten lesz a melegebb idő.



Forrás: HungaroMet







Kövessen minket