Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Nyíregyházán vette a dohányt, de nem tudja, kitől...

2024.10.15. 7:48:00


Az egyenruhások közel 40 kilogramm, ötmillió forint értékű vágott, fogyasztási dohányt foglaltak le.

Üres ládákat viszek – ezt mondta az az autós, akit Békés vármegye egyik mellékútján állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, közel negyven kilogramm vágott fogyasztási dohánnyal.  Az egyenruhásoknak a 47-es számú főúton lett gyanús egy gépkocsi.

A jármű átvizsgálása előtt kikérdezték a sofőrt a raktér tartalmáról. A 47 éves férfi azt mondta, üres ládákat és rekeszeket szállít. A pénzügyőrök átvizsgálták a platót. Első ránézésre valóban úgy tűnt, hogy csak üres rekeszeket visz, azonban amikor a göngyöleg első néhány sorát kipakolták, rögtön kiderült, hogy a raktérben több zsák fogyasztási dohány is található.  

Elmaradt a várt haszon

A gépkocsivezető a dohánytermék eredetét nem tudta igazolni, elmondása alapján egy ismeretlen embertől vette Nyíregyházán, és a szegedi piacon akart túladni rajta. Az egyenruhások a közel 40 kilogramm, ötmillió forint értékű vágott, fogyasztási dohányt lefoglalták.

Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást, ráadásul a várt haszon nemhogy elmaradt, a „fekete üzlet” is veszteséggel zárult, hiszen a férfi több millió forint bírságra számíthat – tájékoztatta lapunkat Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, sajtóreferens és hozzátette: dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.  

 



Forrás: SZON







Kövessen minket