Magyar Dohányújság

Károly István

Károly István 41 évet dolgozott a dohányiparban, ebből 1966-tól 1988 végéig, 22 éven át nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Dohányfermentáló Vállalat Szolnoki Gépifermentáló Üzemének vezetője, illetve üzemigazgatója volt.

1928. július19.-én született Szikszón, kisparaszti családban nőtt fel. Elemi iskoláit Aldebrőn, Fedémesen és Istenmezején járta, majd Pásztón lett polgárista.  Tanulóéveiben mindig kiváló eredményeket ért el. Kitűnő eredménnyel érettségizett Pápán a Türr István Fiúgimnáziumban.

A volt Türr István Fiúgimnázium

A Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolán felsőfokú képesítést, majd a Kertészeti Egyetemen kitűnő minősítésű dohánytermesztő szakmérnöki diplomát szerzett.

Első munkahelye 1947-49 között a Kápolnai Dohánybeváltó üzem volt. Ezt hároméves katonai szolgálat követte Kecskeméten. 1952-ben a Mezőkövesdi Dohánybeváltó Üzemben dolgozott, azután 1953-ban Pápára került, ahol - előző két munkahelyéhez hasonlóan- előbb körzeti felügyelő, utóbb üzemvezető lett. A szárítótelepeken végzett munkájáért több elismerést kapott, többször is országosan első lett a kiemelkedő mennyiségi és minőségi anyagkihozatal miatt.

A hőskor

1966. december 1.-jével nevezték ki Szolnokra üzemvezetőnek.

A szolnoki üzem 1864-ben létesült a tiszai uszálykikötő, és a vasúti indóház között, a Tisza-híd szomszédságában, jó közlekedési-szállítási feltételekkel az akkori Attila úton. A telep országos típustervek szerinti raktárépületeihez hasonlók a mai napig megtalálhatóak a történelmi Magyar-ország több településén. 1890-től az országban hatósági jogkörrel felruházott felügyelőségek egyike lett. Lakótelepén 13 szolgálati lakást alakítottak ki kertekkel, melléképületekkel, ahol vezetők és az alkalmazottak bensőséges, nyugodt körülmények között élhettek.
 

Mindenhez érteni kellett

1965-66-ban Szolnokon a feldolgozó kapacitását megkétszerezték, a dohánybetegségek, az aszály- és jégkárok okozta terméskiesés pótlására pedig a Magyar Dohányipar Lágymányosi Gyára körlevélben engedélyezte egyes fajtáknál a csúcstáji oldalhajtások és a sarjúdohányok betakarítását. Ezeknek a dohányoknak a minősítése, feldolgozása nagyobb szakértelmet és gondosságot igényelt, ez is közrejátszott Károly István kinevezésében. Elődje Csonka Károly, helyettese Uri-Szabó Károly volt.
 

A Szolnoki fermentáló kollektívája

Az üzemben minden feldolgozási szezonban kampányfeladatok elvégzéséhez 100-120 időszaki dolgozót kellett felvenni. Ezek többsége a teljes foglalkoztatásból kimaradt, vagy a perifériára szorult, többségében a környékről érkezett roma származású nő és férfi volt. Ebből a heterogén összetételből kellett az állandó létszámot alkotó, részben iparosodott városi munkásokkal együttműködni tudó homogén állományt összegyúrni, akik megfelelő teljesítményt és minőséget tudtak zökkenőmentesen produkálni. Az üzem vezetőjének 22 éves tevékenysége alatt ez mindig jól sikerült.

Károly István és a fiúk a fermentálóból

Károly István munkáját kampányidőszakban minden reggel a feldolgozó gépsor mellett kezdte, az esti műszakváltást rendszeresen ellenőrizte, a mulasztásokat szigorúan számon kérte. Az volt egyik mottója, hogy időnként a dolgozókat is karban kell tartani. Pontos, precíz, szigorú, de igazságos vezető volt. Feletteseivel, munkatársaival, beosztottaival jó munkakapcsolatot tudott teremteni, képes volt minden vitában higgadtan érvelni. Volt rá példa, hogy az idénymunkások tettlegességig, majdnem késelésig fajult vitáit is képes volt meggyőzéssel megelőzni, jó szóval lerendezni.

A "brigád"

1976-ban a Kertészeti Egyetemen szerzett szakmérnöki oklevelet. Szakdolgozatának témája a Burley dohányok mesterséges szárítása, fermentálása és a végtermék minőségének vizsgálata volt. Ez a téma ma már szakmailag túlhaladott, de akkor több szempontból is aktuális volt. Akkoriban a dohánytermesztés stagnált, egyes években visszaesés is volt, a mesterséges és természetes szárítású dohányok aránya kedvezőtlenül változott, mivel a nagyüzemek jelentős és gyorsan megtérülő támogatást kaptak gépek beszerzésére, dohányszárítók telepítésére, így az élőmunka igényes fajták termesztése visszaszorult. A szakdolgozat hiánypótló megállapításokat tett a termékszerkezet, a támogatások és felvásárlási árak arányainak korrigálására.

Szakmai ismereteit nem csak bővítette, hanem tovább is adta. Az 1976-ban végzett dohányipari szakmunkásképzésben oktatott és osztályfőnök is volt. Személyében volt munkatársai, beosztottjai, néhány még jelenleg is aktív tanítványa 30-40 év távlatából is tanítómesterét tiszteli.

1978-ban új, korszerű Comas típusú kocsányozó és osztályozó gépsort telepítettek az üzembe, ezzel  a térség egyik legmodernebb üzeme a Szolnoki Gépi fermentáló és Beváltó üzem lett. Időközben a széntüzelésű kazánt gázüzeműre cserélték, azt követően új karbantartó épület és irodaház épült.

Ezeknek a létesítményeknek a megvalósításában és rendeltetésszerű működtetésében Károly István üzemvezetőnek meghatározó szerepe volt.

1980.január 19.-én 22 órakor a régi fermentáló berendezésben öngyulladásos tűz keletkezett, amit az eseménynapló bejegyzése szerint Károly István irányításával és közreműködésével másnap hajnalra eloltottak, megmentve ezzel a nem sokkal korábban telepített értékes gépsort. A hátra lévő fermentálási munkákat a társvállalattal együttműködve szervezték meg.

Időközben a szolnoki üzemhez csatolták a korábbi Jászkiséri dohánybeváltó telepet, ezzel Károly István irányítása alá került és harmonikusan beilleszkedett a szolnoki üzem tevékenységébe az ott létesített ipari varroda, ahol tisztították, javították a göngyszereket, varrták az új bálazsákokat, közreműködtek az export tételek előkészítésében és emellett raktározási feladatokat is végeztek.

Munkája elismeréseként Károly István háromszoros kiváló dolgozó volt (1969,1973,1978). 1979-ben Honvédelmi Érdemérmet kapott, 1988-ban pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatát.
 

Az egyik kitűntetés átvétele
 

A kiegyensúlyozott, nyugodt családi hátteret felesége és két lánya biztosította a megfeszített napi munkák után.

Hobbija mindent megelőzve a sport volt. Aktívan futballozott Mezőkövesden, Kecskeméten a katonaságnál, és Pápán (Pápai Kinizsi). Az úszástól a síelésig szinte minden sportot szeretett, és ha tehette ki is próbálta. Szabadidejében sokat olvasott, főként történelmi regényeket, visszaemlékezéseket, amelyek eseményeiben nagyon tájékozott volt. Szívesen kertészkedett, tervezte a családi földek, szőlők visszaszerzését, és még sokat szeretett volna utazni.
 

A kapuban sem kímélte magát
 

Károly Istvánnak a feldolgozott anyagok mutatóinak ismeretében lehetősége volt értékelni a területi munkát, javaslatot tenni a beváltás, feldolgozás, kitárolás ütemezésére. Ez felelősséggel járt, de szakmai elismertsége miatt véleményének megfelelő súlya és hitele volt, amivel soha nem élt vissza, így ezzel kiemelkedő szakmai rangot sikerült kivívni magának. Véleményét, javaslatait a vállalat igazgatói igényelték, figyelembe vették, hasznosították.

1987.április 15.-én Pénzes László lett az új igazgató, aki ambiciózus terveket állított össze a Vállalat megújítására. Fel kívánta rázni az elkényelmesedésre hajlamos szakmai hozzáállást, ebben a folyamatban nem tisztelte a megmerevedett tradíciókat, nem fogadta el a túlhaladott megszokásokat. Jelentős érdemei voltak az időszerű, előremutató és eredményes intézkedések bevezetésében, foganatosításában, ugyanakkor egyes lépései egyéni érdekeket, íratlan szabályokat hátrányosan érintett.

A szolnoki üzemre is kiterjedtek a nagyszabású tervek. Ebből az üzemi terület bővítése, új raktár létesítése, a gépsor rekonstrukciója, a laboratórium fejlesztése, a vendégház felújítása, a lakótelep túlterjeszkedett kertjeinek, melléképületeinek kisebb, területre való visszaszorítása, szárítókamrák gyártása, telepítése emelhető ki. Károly István, védve az általa létrehozott értékeket, egyes tételek időszerűségével, ütemezésével, költségkihatásaival kapcsolatban nem volt teljesen egyező véleményen. Egyszerű, diszkrét ember lévén munkájával otthon nem terhelte szeretteit, de a családtagok észrevették, hogy időről-időre gondterheltebb lett, és az új igazgatóval való kapcsolata nem felhőtlen.

Károly István úgy érezte, hogy nem a szakmailag kivívott rangjának megfelelő bánásmódban részesül, a kölcsönös bizalmatlanság miatt az első számú vezetővel lefolytatott szakmai vitákban rendszeresen alulmarad, ezért kezdeményezte nyugdíjaztatását. Komor hangvételű lemondó levelének másolatát a család azóta is őrzi. Kérelme elfogadást nyert, így Károly István 1988.december 31-gyel nyugdíjba vonult.
 

Károly István

Keserűen élte meg a nyugdíjas éveket. A Szolnok megyei Néplap 1989.február 11.-i számában „Dohánygyári capriccio” címmel, „Egy igazgató, aki hiányzik” alcímmel jelent meg cikk, amely sokéves munkásságát méltatta. Ebben nyilatkozza: „Nem találom a helyemet. Nem öröm nyugdíjasnak lenni”.  Ugyanebben a cikkben önmagáról így vélekedik:”...nem csináltam nagy, látványos dolgokat, csak őszinte voltam, becsülettel éltem, s meggyőző szavakkal, nem pedig erőszakkal operáltam”.

A búcsú, ami szomorú volt

Továbbra is hajtotta a tenni akarás, ezért, mint nyugdíjas kazánfűtő még másfél évet dolgozott a Kőolajkutató Vállalatnál.

1993. február 27.-én Kaposváron érte a tragikus, hirtelen halál. Szolnokon a Kőrösi úti temetőben nyugszik. Környezete szerint nyugdíjba vonulásának körülményei hozzájárulhattak korai halálához.

Szolgálja ez az életrajzi visszatekintés Károly István emlékét, akinek mélyről indult, de magasra ívelt szakmai pályája korábban megtört, mint ahogy érdemeihez méltón zárulhatott volna.

A hozzátartozók és munkatársak visszaemlékezései alapján összeállította: Benedek János