Magyar Dohányújság

Graenzenstein Béla

Graenzenstein Béla 1847.08.05-én született Bánátba, Oravicabányán.

A család, melyből származik, sziléziai eredetű, amely a hét éves háború után Csehországban telepedett le és onnét Magyarországba költözött át. Atyja, Gusztáv, előbb az állami javak igazgatója és a felső bányatörvényszék elnöke, majd magyar királyi pénzügyminiszteri osztályfőnök s államtitkár helyettes volt. Képviselői szereplése is szélesebb körben ismeretes.
Anyja Szende Gabriella, a volt honvédelmi miniszter nővére.

Középiskolai tanulmányai után Ausztriában, Belgiumban végezte tanulmányait, ahol a vaskohászatot és szénbányászatot tanulta, majd a Selmecbányai Bányászati Akadémiát végezte el 1970-ben, így szakmáját tekintve bánya- és kohómérnök volt.

Végzése után nem sokkal már a pénzügyminisztériumban szolgált, majd 1881-től az állami vasgyárak újra szervezésében vett részt és a vas- és acélbehozatal korlátozása, újabb gyártási ágak meghonosítása körül szerzett érdemeket.

1886 január hó 23-án Bécsben kelt legfelsőbb döntéssel Dr.Graenzenstein Béla főbánya tanácsost, miniszteri tanácsossá, és a dohányjövedéki központi igazgatóság főnökévé nevezték ki. Feladata a veszteséges dohányjövedék átszervezésének elvégezte és annak igazgatása volt.

A korabeli sajtó szerint hazai dohányügynek — a termelés minőségének szemmel látható folytonos javulása, a beváltás kedvezőbb módozatai, a gyártási üzem körébe tartozó újítások, egy szóval a dohányjövedéknek — néhány év alatt minden irányban olyan örvendetes mértékben történő növekvő fellendülése, kétségkívül Dr.Graenzenstein Béla miniszteri tanácsos, a dohányjövedéki központi igazgatóság fő­nökének nevével van elválaszthatatlanul összeforrva.

Semmi sem jellemzi jobban a Graenzenstein Béla nagy tehetségét és odaadó ügyszeretetét, mint az, hogy a „vas ember” folytonos tanulással és pihenést nem ismerő kitartással néhány év alatt, a dohányjövedék minden ágában bámulatra méltó ismeretre tett szert és kész szakemberré képezte ki magát.

Rövid idő alatt már a legapróbb részletekig menő alapos tájékozottsággal bírt a jövedéket érintő minden kérdésben, s önálló ítélettel, céltudatos tervszerűséggel és ritka tapintattal vezérelte a dohányjövedék országos ügymenetét.

Dr.Graenzenstein Béla

A dohányjövedék nagy reformja az 1888. évi I. törvénycikk alapján 1988. január 8-án lépett hatályba és az Ő irányítása alatt zajlott. Ő volt az, aki már ezt megelő­zőleg, az országos gazdasági egyletben mindent elkövetett, hogy az ország nagy gazdaközönségét a törvényben kifejezett irányelveknek megnyerje s azok helyességéről a termelőket meggyőzze.

Kész tervei voltak a régi pajtáknak a törvényben előirt felté­teleknek megfelelő módon való átalakítására, és az, a termelők lehető legkíméletesebb, nagyobb anyagi megterheltetésük nélkül legyen végrehajtható.

Hasonlóképen az országos gazdasági egylet körében, a dohánybeváltási árak
felemelése iránt megindult mozgalmat, a kincstár érdekeinek, de egyszersmind a termelők iránti méltányosságnak is megfelelő­en közmegelégedésre oldotta meg.

Jól tudta azt, hogy a jövedék megújítása nagy részben attól függ, hogy a jövedék tisztviselői a kellő szakképzettséggel rendelkezzenek. Bevezette a dohányjövedéki szakvizsgát, melyet úgy a beváltási, mint a gyártási szaknál minden tisztviselő kö­teles volt letenni.

Amíg ezzel a vizsgával nem rendelkezett a tisztviselő, addig 800 forintnál magasabb fizetést nem kaphatott.

A „vándor tanítói” / szakmai oktatás / intézmény rendszeresítése, a talajvizsgálatoknak négy nagy vármegyében (Torontál, Szabolcs, Heves, Jászkun-Szolnok megye) történő bevezetése, a Mosonmagyaróvári a Keszthelyi és Kolozsmonostori tanintézeteknél valamint a Debreceni, Adai, Csákovai földműves iskoláknál, továbbá egyes nagy termelőknél a dohány kísérletezések megkezdése is a nevéhez fűződik.

A kapadohány termelésnek nagy terü­leten való meghonosítása s ez által az eddig külföldről drágán beszerzett szükségleteknek a hazai termelés által való fedezése, ugyancsak a nevéhez fűződik.

A helyesebb adminisztrációs igényeinek megfelelően, a beváltó felügyelőségek és beváltó hivatali körzetek jobb területi beosztását, 3 új beváltó felügyelőség (miskolci, nyíregyházi és szolnoki) és néhány új beváltó hivatal (Érsekújvári, Battonyai stb.) felállítását vitte keresztül.

A dohánygyártási üzem óriási fejlesztése, új dohánygyárak (Szegedi és Debreceni) felállítása és még néhánynak (Sátoraljaújhelyi, ó-Budai, stb.) legközelebb tervbe vett létesítése, szintén neki volt köszönhető.

A dohánygyártmányok eladásából befolyó jövedelemnek fokozása s általában a
jövedék bevételeinek emelkedése, szembetűnő volt, míg 1885-ben, a dohányjövedék nettó bevétele 19 millió forint volt, addig az 1890. évben 24 millió forintra emelkedett.

Az 1890. évi bécsi-, aradi és az 1889 évben rendezett temesvári kiállításokon, a dohányjövedék által bemutatott gyűjteményes kiállítások ugyancsak korszakos dolog volt.
Munkája elismeréséül a Császár III. oszt. vaskoronával és a Ferencz József lovagrenddel tüntette ki.

Az 1889 évben Berlinben tartott nemzetközi kongresszuson, mely a munkások helyzetének javítása és a szociális kérdések megoldásával foglalkozott. Ő volt kiküldve, mint a magyar kormánynak képviselője, mely alkalommal a német császár is kitüntette figyelmével.

Az Ő irányítása alatt a dohányjövedéki központi igazgatóság, a közvélemény előtt a legnépszerűbb intézmények egyike lett, — s hogy a termelők a dohánybeváltással és általában az igazságos, de méltányos eljá­rással még soha nem voltak úgy megelé­gedve, mint ez idő alatt.

1896-ban visszatért a pénzügyminisztériumba ahol 1905-ig szolgált még államtitkári minőségben.

1905-ben saját kérésére nyugdíjazták.

Budapesten 1913. január 9-én, halt meg.