Magyar Dohányújság

Vajdics Zoltán

Vajdics Zoltán közel négy évtizedes munkaviszonya alatt végig a magyar dohányiparban dolgozott. Mindvégig töretlen volt ragaszkodása az iparhoz.

Szüleinek negyedik gyermekeként született Nyíregyházán.  Édesapja ekkor már nyugdíjas katonai patkolómester volt.

Gimnáziumi tanulmányait a Nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnáziumban – későbbi nevén Nyíregyházi Állami Vasvári Pál Gimnázium – végezte.

Egyetemi tanulmányait a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán kezdte, majd a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának vegyipari tagozatán szerzett diplomát 1954-ben.
 

Vajdics Zoltán fiatal mérnökként a Debreceni Dohánygyárban
 

1954. július 1-jén üzemmérnökként kezdte meg munkáját a Debreceni Dohánygyárban, majd műszaki osztályvezetőként dolgozott. 1956 májusában főmérnöki kinevezést kapott.

1958-ban feleségül vette Ábrók Erzsébetet, aki a gyár laboránsa volt.
 

Ábrók Erzsébet laboráns                                                Ifjú házasként Ábrók Erzsébettel

Házasságukból két gyermekük született.

1959-ben a dohány meleg vágásának bevezetése, majd a meleg technológiának a vágatkészítés egyéb műveleteire való kiterjesztése mérföldkövet jelentett a gyár számára. Tevékenysége alatt 1961-ben a vállalat élüzem lett.
 

Vajdics Zoltán 1962-ben
 

1963-ban a dohányipar átszervezése kapcsán Budapestre helyezték az újonnan alakult Magyar Dohányipar Országos Vállalathoz. A műszaki-beruházási osztály élén a dohányipari fejlesztések és beruházások előkészítése, valamint lebonyolítása volt a feladata.

A dohányipar ismételt átszervezése miatt 1971. január 1-jétől a Dohánykutató Intézet igazgatóhelyettesi munkakörét látta el Debrecenben.  A dohányfeldolgozáshoz kapcsolódó kutatásfejlesztési, valamint a több telephelyes alapintézmény műszaki fenntartási és fejlesztési munkáit irányította 1977-ig.

Dohánykutató Intézet igazgatóhelyettesi munkakörét látta el Debrecenben
 

1977-ben a Dohányipari Vállalatok Trösztje központi apparátusának Debrecenbe való költözésekor a tröszt műszaki fejlesztési főosztályvezetőjévé nevezték ki. A tröszt jogutódjaként 1980. július 1-jén megalakult Dohányipari Irodában felügyeleti-igazgatósági főosztályvezető lett. A fajta-előállítás, a termesztési kutatások, a gyártmányfejlesztés egyaránt kedvező feltételek között folyhatott. Ezen időszakra esik tröszti szinten a filteres cigaretta gyártás korszerű gépekkel való bővítése, valamint a Debreceni Dohánygyárban az előkészítés korszerűsítése és a vágófólia üzem létesítése.

Az újabb átszervezés eredményeként 1982-től a Debreceni Dohánygyár termelési-műszaki igazgatóhelyettese, majd 1986-tól igazgatója lett. Irányítása alatt a vállalat sikeres volt a fogyasztói igényekhez rugalmasan igazodó termelési feltételek biztosításában, a folyamatos megújulásban, az adott körülmények közötti műszaki korszerűsítésben. A gazdasági feladatok eredményes megvalósítása mellett különös gondot fordított a gyár dolgozóinak szociális ellátására, élet- és munkakörülményeik javítására. Örömmel ünnepelte a gyár 100 éves fennállását.

Szakmai továbbképzését mindig fontosnak tartotta. 1962-ben levelező tagozaton elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem iparmérnöki szakát. 1967-ben és 1971-ben élelmiszeripari mérnök-, illetve vezető­továbbképző tanfolyamon, 1974-ben az OVK vállalatvezetői komplex tanfolyamán, majd 1976-ban komplex vezető-továbbképzőn vett részt.

Kimagaslóan végzett szakmai munkájának elismeréseként háromszor megkapta a Dohányipar Kiváló Dolgozója, kétszer az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Továbbá Sigmond Elek-emlékéremmel, a Munka Érdemrend bronz fokozatával, 25 éves az újítómozgalom emlékéremmel és Kiváló Munkáért díjjal is jutalmazták.
 

Vajdics Zoltán átveszi a kitüntetését 
 

Életpályája során betöltött vezető beosztásaiban, majd a Debreceni Dohánygyár igazgatói tisztségében kifejtett tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz a fejlődéshez, amely megalapozta a továbblépést, a stabilitást, az eredményes privatizációt.

Megromlott egészsége miatt azonban 1991. november 29-én lemondott igazgatói tisztségéről, majd 1992. március 16-án nyugdíjba vonult. Amíg tehette, szívesen gondozta sámsonkerti „telkét”. Családja körében gyakran visszaidézte a külföldi szakmai utakkal kapcsolatos élményeit.

Személyében nemcsak elismert vezetőt, de segítőkész kollégát és sok esetben barátot vesztett el az ipar 1996.01.24-én.