Magyar Dohányújság

Molnár Jenő

Molnár Jenő 47 évet dolgozott a dohányiparban. Az első két évben a Pécsi Dohánygyár, a további negyvenöt évben pedig a Budapesti Dohányfermentáló Vállalat, illetve jogutódja a Dohányfermentáló Zrt dolgozója volt. Kereskedelmi igazgatóként 2006-ban ment nyugdíjba, majd további öt évig a Társaság szaktanácsadójaként tevékenykedett.

1945.december12-én született a magyar-román-ukrán hármashatár közelében fekvő Rozsályban három lánytestvér után negyedik gyermekként  egy szegény földműves családban. Néhány hold földjük kevés volt a hattagú család megélhetéséhez, ezért részes művelésben további területeket voltak kénytelenek vállalni. A földterületek műveléséhez a család valamennyi tagjára szükség volt, így a gyerekeknek  is  korán meg kellett szokni a nehéz fizikai munkát.

Az általános iskolai tanulmányokat helyben végezte, ahol összevont osztályokban folyt a tanítás. A hátrányos helyzetben a továbbtanulni vágyók esélyeit nagy mértékben javította, hogy Laczkó János az iskola igazgatója személyesen, egyéni foglalkozások keretében segítette a felvételire készülőket. Ennek köszönhetően 1960-ban felvételt nyert a Debreceni Dohányipari Technikumba. Szülei szűkös anyagi lehetőségeik ellenére  vállalták taníttatásának költségeit, így 1964-ben jó eredménnyel dohányipari technikusi oklevelet szerzett.

1964 augusztus elsején kezdett dolgozni első munkahelyén a Pécsi Dohánygyárban. A  gyakornoki idő letöltése után műszakvezető lett a gyártási osztályon. A szülői háztól való nagy távolság miatt kérte az ágazat egészét akkor működtető Magyar Dohányipar személyzeti vezetőjét, hogy a lehetőségekhez mérten közelebb lévő üzembe helyezze. Kérését méltányolva 1966.június 15.-én áthelyezték a Jászberényi Dohánybeváltó Üzembe. Kezdetben üzemi technikus volt, majd körzeti felügyelői munkakörbe került. 1970.április 1.-vel üzemvezető helyettesnek nevezték ki azzal a feltétellel, hogy főiskolai, vagy egyetemi végzettséget szerez. Ennek az elvárásnak eleget téve 1972-ben megkezdte tanulmányait a Debreceni Agrártudományi egyetemen, és 1978-ban jó minősítéssel agrármérnöki diplomát szerzett. Tanulmányainak végzéséhez munkaadója sok segítséget adott.

1975-ben házasságot kötött Szabó  Eszterrel, aki Debrecenben az Élelmiszeripari Szakközépiskola dohányipari szakán érettségizett. Két gyermekük született, Mariann ( 1976 ), és Szabolcs ( 1983 ).

1979-től 1987-ig körzeti felügyelőként, majd az 1988-89 .években gépesítési ágazatvezetőként dolgozott. A jászberényi üzemben töltött 24 év alatt 22 nyáron dohányszárítási szezonban ipari szárító telepeken -ebből 14 alkalommal Jászberényben, 2.-2 alkalommal Pápán, Erdőtelken, Faddon, 1-1 alkalommal pedig Kálban, illetve Matkópusztán dolgozott, kezdetben telepvezető helyettesként, majd telepvezetőként.  A fárasztó telepi munka folyamatos elfoglaltságot, gyakorlatilag 24-órás felelősségteljes figyelmet igényelt, és csupán két hetenkénti szabad hétvégét tett lehetővé. Ennek ellenére  mégis ezt szerette legjobban a szakmából, mert itt a szárító kamrákból kiszedett dohány minősége folyamatosan igazolta vissza a lelkiismeretesen végzett munka hatékonyságát. A szárított leveles dohányok beváltásából 18 kampány időszakban vette ki a részét, -ebből 17 alkalommal Jászberényben, egyszer pedig Mezőkövesden- időnként mostoha időjárási körülmények között, huzatos, hideg helyszíneken.

                                             A jászberényi dohányszárító telep dolgozóival 1973-ban                                                     

1990.január1-én áthelyezéssel a vállalat budapesti központjába került értékesítési osztályvezetői beosztásba. Ebben az időszakban a két hazai dohányfermentáló által előállított fermentált dohányokat az iparág képviselői főmérnöki értekezleteken egyeztetve arányosan és igazságosan osztották el a dohánygyárak között, így ekkor az értékesítés még zökkenőmentesen történt. A dohánygyárak privatizációja után azonban a gyári anyacégek beszállítóinak olcsóbb áraival a hazai fermentáló nem tudott versenyezni, ezért a gyárak egyre kevesebb hazai dohányanyagot vásároltak. Az alacsonyabb minőségű anyagokból sikerült exportra, főként Romániába szállítani, a magasabb minőségi osztályok magasabb áraik miatt viszont külföldön sem voltak versenyképesek, ezért elfekvő készletek alakultak ki. Értékesítés hiányában a csökkenő bevételek mellett a túlméretezett vállalati struktúra fenntartása egyre nehezebbé vált, és 1995-ben a Társaság csődközeli helyzetbe került. Ez a folyamat a rendszerváltást követően kezdődött. A vállalat vezetői nem ismerték fel időben a piacgazdaságban való eredményes megfeleléshez történő  alkalmazkodás  szükségességét. A vállalat a korábbi években realizált nyereséget a kihasználatlan ingatlanok és a tevékenységhez képest ésszerűtlenül nagy létszámú apparátus fenntartásával felélte ahelyett, hogy időben végrehajtott ésszerűsítésekkel újratermelte volna. Sikertelen privatizációs kísérletek közepette kilábalási koncepciók nélkül sodródott az eseményekkel. A felügyeletet ellátó ÁVÜ ugyan kifizette a társaság részére a korábbi Dohányellátó és Szolgáltató Közös Vállalat részvénycsomagjában lévő tulajdoni hányadát, de a vezetés ezt sem tudta ésszerűen a kedvezőtlen folyamatok megállítására  fordítani.

A díjfizetés elmaradása miatt 1995.június 19.-én a szolgáltató kikapcsolta a Szolnoki Gépifermentáló üzem gázellátását, ezzel alapvető feltételek hiányában a dohányfeldolgozás is lehetetlenné vált. A többi dohánybeváltó üzem is napi fizetési gondokkal küzdött, a dolgozók többségét csökkentett bérrel állásidőre kellett küldeni. Karbantartási anyagok beszerzésére, dohányfelvásárlásra nem volt pénz. A termeltetési szerződésekben szereplő felvásárlási kötelezettségének a társaság nem tudott eleget tenni, így a termelőknek gép-, és eszközbeszerzésre, termelésre juttatott előlegek dohánykijárandóságból történő  levonására sem volt mód,, ez a veszteséget tovább növelte. A Dohányfermentáló 130 éves működése során ez volt az első eset, amikor nem vásároltak fel dohányt, és elmaradt a feldolgozási kampány.

A társaság vezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1995 október elején teljes vezetésváltásra került sor. Az új vezérigazgató 1995.október 10.-én vette át a társaság vezetését. Neki korábban a dohányágazattal nem volt szakmai, kapcsolata. Munkába állását követően gyors  helyzetértékelést követően radikális intézkedéseket vezetett be, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem számolt a társaság működtetésének újra indításával.  Határozatban előírta, hogy a társaság mintegy 300 fős létszámát lépcsőzetesen mielőbb 81 főre kell csökkenteni, üzemenkénti  lebontásban, és elindította az üzemek értékesítésének folyamatát.

Ebben a válságos és zűrzavaros időszakban kereste fel a hódmezővásárhelyi V.Tabac Kft tulajdonosa a Társaság budapesti központját anyagbeszerzés és vágatkészítésre vonatkozó együttműködés céljából. Molnár Jenő írásban azonnal felkérte a szolnoki üzemigazgatót, hogy sürgősen vizsgálják meg az együttműködés lehetőségét. A szolnoki vezetők rövid informálódás után vállalták az ágazatban példa nélküli, kockázatokkal is járó feladatokat, a megbízó pedig a későbbi bérleti díj fejében előfinanszírozta az üzemi  energiaellátás helyreállításának, a gépsor átalakításának és kiegészítésének költségeit.

Az új vezérigazgató a különböző területek vezetőivel elbeszélgetve határozta meg elvárásait, vagy döntött további munkaviszonyukról. Molnár Jenő ekkor a dohányértékesítésért volt felelős, és ultimátumot kapott, hogy a jelentős elfekvő dohánykészlet egy hónapon belüli eladására dolgozzon ki javaslatot, mert ellenkező esetben azonnali elbocsájtás vár rá. Molnár Jenő két héten belül két  változatot készített, egyik export értékesítés volt román dohánygyárak részére szándéknyilatkozattal alátámasztva, a másik pedig belföldi értékesítés az alakulóban lévő új magyar dohánygyár részére,  mely vállalta az alapanyagok árának megelőlegezését. A vezérigazgató az utóbbit elfogadta és 1995-november 1.-én Molnár Jenőt kereskedelmi igazgatónak nevezte ki, majd 1996.január 1.-től a lecsökkentett szakmai létszám miatt a termeltetés újraindításával és irányításával is megbízta. Ezzel Molnár Jenő munkahelye véglegesen az igazgatási szerepet ellátó Szolnokra került.

Időközben a Szolnoki Üzemben a  20 fő alá csökkent létszám karbantartói az  egyedüli műszaki vezetőként maradt üzemigazgató irányításával jó ütemben végezték az átalakítási munkákat olyan módon, hogy túlzott erőfeszítések nélküli átváltással alternatív üzemmódban vágatkészítésre, illetve fermentálásra is alkalmas legyen. A gyártósor megkapta a szükséges szakhatósági engedélyeket, sikeres volt a próbagyártás és 1996.április 30.-án forgalomba került a Szolnokon készült vágatból Hódmezővásárhelyen gyártott Pannónia márkanevű cigaretta.

A vezérigazgató eddig a pontig érdemben nem igazán működött közre ennek az eredménynek az elérésében, mert egyéb általános ügyekkel volt elfoglalva, de szerencsére nem is akadályozta. Így szakmatörténeti tény, hogy abban, hogy a V.Tabac RT, mint új magyar tulajdonú dohánygyár, nem túl barátságos iparági környezetben kellő időben , menyiségben és minőségben meg tudta kezdeni a dohánytermékek gyártását és sikeres piacra lépését ,meghatározó szerepe volt Molnár Jenőnek, és a szolnoki üzemigazgatónak, valamint munkatársaiknak.

A vezérigazgató a V.Tabac Rt dohánygyártmányainak sikerei miatt korábbi elképzeléseit  vélhetően felülvizsgálta és a dohány termeltetésének újraindításán kezdett munkálkodni, beosztott munkatársait is erre utasította. Az újraindítás igen nehéz volt, mert  már kevésbé bíztak meg a Társaságban , így a bizalom visszaszerzéséhez több vonzó intézkedésre volt szükség. Molnár Jenő és megmaradt kevés területi munkában jártas munkatársa fáradhatatlanul faluról-falura járva  falugyűléseken, személyes találkozásokon igyekezett visszatérésre bírni a termelőket. Szerződésben rögzítették a műtrágyák, növényvédő szerek, fűzőzsinegek beszerzését, az átvételkori  azonnali fizetést. A fáradozások elsőre a vártnál kevesebb sikert hoztak, az 1996. évi termésű dohányokból 657 tonnát sikerült felvásárolni, és a vágatkészítés mellett váltott üzemmódban feldolgozni.

A V.Tabac Rt tulajdonosai, üzlettársai arra törekedtek, hogy a függőségek kiküszöbölése érdekében tevékenységük a dohány termeltetésétől, feldolgozásán, a végtermék előállításán túl annak értékesítéséig a teljes vertikumra kiterjedjen. Ennek érdekében a dolgozók MRP szervezetével, néhány jogi személy és integrátor bevonásával létrehozták a Hazai Dohánykonzorciumot és pályázatot nyújtottak be az ismételt privatizációs kiírásra.  A pályázat sikeres volt, és 1997.07.10.-én a Társaság részvényei a pályázók tulajdonába kerültek.

Az új szervezetben Molnár Jenő változatlanul kereskedelmi igazgatói beosztásban dolgozott. Feladatkörébe a dohányanyag adás-vétele mellett a termeltetés szervezése, felügyelete, és a termeltetéshez szükséges  egyéb beszerzések (dohánymag, műtrágyák, növényvédő szerek, fűzőzsineg, stb.) tartoztak. A privatizációt követően a társaság tevékenysége ismét fejlődésnek indult, mert a megfelelő anyagi háttér újabb lépéseket tett lehetővé. A növekvő mennyiség miatt a privatizáció előtt értékesített dohányszárítókat (Jászberény) és raktárt (Szolnok I.sz.) vissza kellett bérelni, illetve továbbiakat bérbe venni. A termelők részére felújított szárítókamrák, dohányművelő eszközök áttelepítésére, új beszerzésű szárítókamrák kedvező fizetési feltételekkel történő kihelyezésére, öntözésfejlesztésre, kedvezményes kamatozással termelési előlegek biztosítására került sor. A technológiai fejlesztés érdekében bemutatókat szerveztek több területen (Kunadacs, Szelevény, Kál), fajtakísérleteket és növényvédelmi kísérleteket végeztek. A fejlesztések eredményeként 1997-ben 1821, 1998-ban pedig 3187 tonna dohányt sikerült felvásárolni.

Dohánytermesztési bemutató, Szelevény 2001

A termelőktől átvett és feldolgozott dohányanyag legnagyobb részét a cégcsoporthoz tartozó dohánygyár vásárolta meg, de jelentős tételeket vásárolt a BAT pécsi gyára is. A pécsi gyár szakemberei a részükre előállított tételek feldolgozása során folyamatosan jelen voltak, monitorizálták a termelést. Magas minőségi igényeik teljesítése olyan komoly műszaki és technológiai fejlesztéseket igényelt, amelyek egyúttal a cégcsoport számára is előnyössé váltak.

Azokat a tételeket, amelyekre a cégcsoporton belül nem volt igény sikerült exportálni. Így  az  alacsonyabb minőségű készletekből egy Beregszászon működő ukrán vevőnek  -akivel Molnár Jenő korrekt üzleti kapcsolatot alakított ki- sikerült több évben jelentősebb mennyiséget eladni. Közepes minőségű Virgínia dohányokra más európai országokból (Olaszország, Németország, Belgium, stb.)

volt vevő. Kereskedelmi igazgatóként jó kapcsolatot ápolt a környező országokban működő fermentálók (Léva, Zenta, Verőce) szakembereivel is.

Molnár Jenő több alkalommal részt vett szakmai tanulmányutakon, így Olaszországban, Görögországban, Németországban, majd 1998-ban és 1999-ben az európai uniós csatlakozás előtt több dohányt termelő tagországban az ott alkalmazott szabályozás megismerésére.

   Tanulmányúton az uniós tagországokban, Párizs, 1997.

  EU-s dohánytermesztési konferencia, Párizs, 2003.

Munkáját mindig igyekezett szorgalmasan, lelkiismeretesen végezni, amit felettesei is méltányoltak. Ezt bizonyítja, hogy 1986-ban a Vállalat Kiváló Dolgozója, 1988-ban és 1998-ban Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott. Tizenkét éven át volt Jászberényben az Üzemi Szakszervezeti Bizottság titkára. Ezért a tevékenységéért 1988-ban a Szakszervezetek Megyei Bizottságától Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült. A vállalat vezetése pedig 1989.ben levélben köszönte meg  szakszervezeti munkáját és pénzjutalomban részesítette. Munkatársaival, partnercégek, szervezetek képviselőivel mindvégig jó kapcsolatot alakított ki.

Nyugdíjba vonulási ünnepség, Szolnok, 2006

2006-ban vonult nyugdíjba, de még további öt évig szaktanácsadóként segítette a társaság munkáját, adta át ismereteit és tapasztalatait a fiatalabb szakembereknek. Gazdag és változatos pályafutása  véglegesen 2011. március 1.-én fejeződött be a cégnél, ahová mindig örömmel ment annak ellenére hogy a munkába járáshoz 1990-96 között naponta 75 km-t utazott oda, 75 km-t utazott haza, 1996-2011 között pedig 50-50 km-t utazott oda-vissza. De egész életében azt csinálhatta amit szeretett, ezért szerinte ez az érzés, amit környezetébe is mindig igyekezett átplántálni, minden fáradságot megért.