Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Tájékoztató a sajtó számára október 28.

2005.10.28. 9:53:34
Tájékoztató a sajtó számára

2005.10.28.

 

Mint köztudott Európa Parlament Költségvetési Bizottsága benyújtotta azt a módosító indítványát az Európai Parlamentnek, hogy töröljék az évi egy milliárd eurót, kitevő szubvenciót, amelyet az európai dohánytermelő gazdák eddig kaptak.

 

E javaslat törvénybe iktatása esetén a mintegy 380 000 tonna európai dohányt előállító 500 000 ember, köztük a magyar dohánytermelők ellehetetlenüléséhez vezetett volna, hisz mint ismert a dohány nem csak hazánkban, hanem egész Európában gyenge adottságú területeken és a foglalkoztatási gondokkal küszködő térségekben termelik.

 

Az UNITAB valamint a COPA-COGECA intenzív nemzetközi munka után megfelelő és elegendőnek tűnő érvanyagokat biztosított a döntéshozók részére. Ennek is köszönhetően az Európai Parlament október 27-i ülésén elutasította a módosító indítványt.

 

A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége / mindkét szervezetnek tagja / az egységes álláspont valamint az érvanyagok kidolgozása érdekében szinte napi kapcsolatban volt mindkét szervezettel valamint a COPA COGECA október 10-én megtartott brüsszeli ülésén küldötte révén a kérdésben kialakított álláspontját is előadta.

 

Nyilván a dohányzás ellenes kampány részeként a jövőben is lesznek hasonló javaslatok, de ez a döntés most a magyar dohánytermelők jövőbe vetet  hitükben meg kell  hogy erősítsék, és egységesen kell hogy fellépjenek a magyar dohány, piacon elfoglalt pozíciójának javítása érdekében, amelyhez Kormányzattól és az iparág többi résztvevőjétől is várnak segítséget.

 

2005. október 28.

 

 

 

Bényei Illés

Elnök








Kövessen minket