Magyar Dohányújság

A dohányültetvények gyakori, igen elterjedt obligát parazita gyomnövénye a gyökéren élősködő dohányfojtó szádor (Orobanche ramosa L.) Az okozott kár súlyos terméscsökkenésben és ezt kísérő minőségi romlásban nyilvánul meg. Az ismert agrotechnikai és növényvédőszeres védekezési eljárások hatástalanok a szádorral szemben. A vetésváltás nem segít, mert gazdanövény híján a szádormag évtizedeken át megőrzi csírázóképességét a talajban. Rezisztens dohányfajta nem áll rendelkezésre sem a hazai, sem a nemzetközi fajtakínálatban. Védekezés nem lévén a probléma mára kezelhetetlenné vált, mert a fertőzőtt területek aránya évről évre nő, a már fertőzött területeken a fertőzés súlyossága fokozódik. A szádorkérdés megoldatlan, akut voltát jól jelzi, hogy a dohány fokozatosan kiszorul hazánk hagyományos, legkedvezőbb adottságú dohánytermesztési körzeteiből, mert a termesztés gazdaságtalanná válik. A parazita térhódítása az utóbbi 5-10 évben vált különösen erőteljessé. A legsúlyosabb a helyzet azokon a helyeken, ahol öntözéses dohánytermesztésre rendezkedtek be 10-15 évvel ezelőtt. Ezeken a táblákon a vetésváltás hiánya (vagy elégtelen volta) miatt a fertőzöttség ugrásszerűen emelkedett. Hasonló a helyzet a világ több más, nagy múltú dohánytermesztő régiójában. Az Orobanche probléma nemcsak a dohánytermesztést érinti, hiszen a hazánkban károsító két szádorfaj [O. ramosa (=O. aegyptiaca)  és O. cumana (=O. cernua)] gazdanövényei között egyéb kultúrák (pl. napraforgó, paradicsom) is megtalálhatók.

Hatékony védekezési mód kidolgozására több irányban folynak kutatások a világon. Elméletileg kézenfekvő megoldás lehetne a szádorral szemben rezisztens dohányfajta használata, azonban ilyen eredményről napjainkig nem számolt be senki. A  vegyszeres védekezésre ugyancsak elvi lehetőséget nyújt az a körülmény, hogy az Orobanche fajok többnyire érzékenyek a herbicid hatóanyagok, regulátorok bizonyos körével szemben ( Gáti 1974, Gondola 1987, Lolas 1994), sőt újabban illóolajok és növényi kivonatok hatékonyságát is kimutatták (Solymosi 1998). Bármely hatóanyag esetében azonban rendkívül keskeny a mezsgye (a dózist és az alkalmazási módot tekintve), melyen belül hatékonyan írtható a szádor a gazdanövény károsodása nélkül (Gondola – Tóth 1997, Lolas 1994). Ez magyarázza, hogy napjainkig nem született üzemileg is alkalmazható vegyszeres védekezési eljárás. Ígéretesnek tűnnek a különböző biológiai védekezési módok. A szádorpatogén Fusarium gombafajok (-izolátumok) alkalmazására vizsgálatok folynak hazánkban is (Fischl et al. 2004).

Gyomírtószeres védekezésre irányuló vizsgálataink során figyeltünk fel néhány évvel ezelőtt a klórszulfuron igen jó szádorírtó hatékonyságára. E herbicid azonban – hasonlóan az általunk vizsgált többi hatóanyaghoz – súlyosan károsítja a gazdanövényt is. E felismerésből kiindulva klórszulfuronnal szemben rezisztens dohányvonalakat állítottunk elő hagyományos nemesítési módszerekkel (nem géntranszformáció útján). E dohányvonalak kórtani- és egyéb gazdasági tulajdonságai megfelelnek a dohányfajtákkal szemben támasztott mai követelményeknek. A klórszulfuron-rezisztencia laboratóriumban majd üvegházban történt ellenőrzése (és igazolása) után 2003-ban már szántóföldön vizsgáltuk e vonalakat dohányfojtó szádor elleni védekezés céljára. A vizsgálat során választ kerestünk arra, hogy

A klórszulfuron hatása a szádorhajtások számára .....című 1. sz. táblázat leölthető itt.